Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Gránátot dobtak, lőttek és bakazsargonban beszéltek a diákok a honvéd napon

Sebesülteket láttak el, kézigránátokat dobtak, lőttek, és elméleti feladatokat
oldottak meg a város középiskolásai. A honvéd nap alkalmából rendezett
versenyen hat fős csapatokban indultak a fiatalok.

Idén is megrendezték a honvéd napi vetélkedőt a
hódmezővásárhelyi Tiszti Klubban az önkormányzat, a laktanya, a tiszti klub,
valamint a Honvédelmi Minisztérium Bessenyei György Kulturális Társaság
Hódmezővásárhelyi Intézménye szervezésében. A helyi középiskolák hat-hat fős
csapatokkal vettek részt a megmérettetésen. A versenyen elméleti és gyakorlati
feladatokon keresztül ismerkedtek meg a fiatalok a katonai élettel.

– Rohampályán kézigránáttal célbadobás, kötélhídon
áthaladás, akadályleküzdés volt, itt elméletben pedig vásárhelyi épületszobrok
részleteivel, zenei, történelmi, valamint játékkérdésekkel találkoztak, de megismerkedtek
a bakazsargonnal, illetve katonai hősökről kaptak kérdéseket – mondta Pető
János nyugalmazott állományú ezredes.

A diákoknak nem kellett előzetesen felkészülniük, hiszen nem
voltak speciális ismeretet követelő feladatok a versenyen.

– Nagyon jó, hogy kaptunk arra lehetőséget, hogy ilyen
témában is kipróbáljuk magunkat. Én első alkalommal vagyok itt és idén is
sikerült a versenyt megnyernie a csapatomnak. Én az aktív részében vettem részt
a versenynek. Kint voltunk a laktanyában és akadálypálya feladatokat végeztünk
el. Jó volt, nekem tetszett – mondta Tóth Adrienn diák.

A versenyen, a tavalyi évhez hasonlóan újra a Bethlen Gábor
Református Gimnázium csapata szerezte meg az első helyet, így a Vándor kupát
egy évig ismét a tavalyi győztesek őrzik.

Megszakítás