Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Emlékmű helyett a gyerekek boldogságát támogathatja

lol

 

A Kutasi úti emlékmű újjáépítése nem megvalósítható, ezért a már beérkezett adományokat az önkormányzat visszautalja, hacsak az adományozók úgy nem döntenek, hogy inkább a gyermekeket támogatják.


Az 1919-es román megszállás idején, mártírhalált halt áldozatoknak emléket állító Kutasi úton található emlékmű helyett egy új emlékmű állítását tervezték még 2018-ban.

Bálint Gabriella volt Fidesz-KDNP-s képviselő annyira fontosnak tartotta az ügyet, hogy adakozásra szólította fel a vásárhelyi lakosokat.  Az adománygyűjtés mégsem lett túl sikeres, összesen 15 fő adományozott, 284 700 ft értékben.

De nem csak a pénz hiánya volt az oka annak, hogy a város végül mégsem vágott bele az emlékmű újjáépítésébe. A jelenlegi műemlék a Magyar Állam tulajdonában van és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelésében áll 2011 óta, vagyis a városháza nem rombolhatja le, nem újíthatja fel, szerkezeti változtatásokat vagy jókarbantartási munkálatokat nem végezhet rajta.

Bálint Gabriella Fidesz-Szeretem Vásárhelyt képviselő – amúgy teljesen jogosan – most kéri vissza az általa adományozott 70 ezer forintot.

A városvezetés számára nem kérdés, hogy amennyiben az adományozók igénylik, a beérkezett pénzt maradéktalanul visszafizetik, azonban van két olyan jótékonysági akciónk, ahol van helye az adományoknak: a gyerekkarácsony, és a nyári gyermekétkeztetés. ,

Felkérjük tehát azokat, akik adományoztak a műemlék megépítésére, hogy töltsék ki az alábbi formanyomtatványt és nyilatkozzanak a befizetett pénzükről. Kérik-e vissza, vagy beleegyeznek abba, hogy a pénzt jótékonysági célra fordítsák.

A formanyomtatványt (az innen szóra kell kattintani!)  innen tölthetik le és december 18-ig küldhetik el e-mailen a kuruczr@hodmezovasarhely.hu címre vagy hozhatják el személyesen a Polgármesteri Hivatalba Kurucz Roland számára, aki a Közgazdasági Iroda vezetője. Amennyiben nem tesznek nyilatkozatot, adományaikat visszautaljuk.

Megszakítás