Gyermek- és
ifjúsági dohányzásmegelőző program indul szeptembertől valamennyi
önkormányzati fenntartású hódmezővásárhelyi óvodában és iskolában,
az érintett pedagógusokat csütörtökön tájékoztatták a kezdeményezés
részleteiről.
Az életkori sajátosságoknak megfelelően kialakított program egyik
célja a megelőzés, a másik, hogy a gyerekek aktívan lépjenek föl
annak érdekében, hogy a felnőttek ne dohányozzanak környezetükben –
mondta Demjén Tibor, az Országos Egészségfejlesztési Intézet
Dohányzás Fókuszpont vezetője.
A fókuszpont az óvodáknak egyhetes foglalkozássorozat megtartására
alkalmas programdobozt állított össze. A Csukás István által írt
mese segítségével a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg az
aktív és passzív dohányzás káros hatásaival – közölte a szakember.
Hozzátette: a tapasztalatok alapján a foglalkozáson részt vevő
óvodások szüleinek egyharmada változtat dohányzási szokásain, és nem
gyújt rá gyermek jelenlétében.
Az iskolák számára az intézet egy a világhálóról letölthető
diasorozatot készített, amely animációk, filmrészletek segítségével
igyekszik formálni a diákok hozzáállását a dohányzáshoz. A
korcsoportok szerint összeállított nyolc, illetve tizenegy
alkalomból álló foglalkozássorozat megtartását tanári kézikönyv és
szöveges segédlet könnyíti meg a pedagógusoknak – tudatta Demjén
Tibor.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2008 tavaszán indította el az
Egészséges Vásárhely Programot (EVP). Az országban egyedülálló
kezdeményezés gyermekektől a legidősebbekig lehetőséget teremt az
egészséges életmód kialakítására, megtanulására, a betegségek
megelőzésére és kiszűrésére, valamint az egészségfejlesztésre és az
egészségi állapot nyomon követésére.
Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP programigazgatója az MTI
érdeklődésére elmondta, először 2008-ban az önkormányzat dolgozóinak
indítottak önkéntes dohányzásleszoktató programot – végül
hatvanheten tették le végleg a cigarettát. 2010 őszén a lakosság
számára is elindult a program, ahol a leszokást segítő gyógyszer
árának kétharmadát az önkormányzat és gyártó cég állja.
A szeptemberben induló megelőző programhoz kapcsolódóan a 7-11.
osztályos diákok körében felmérést készítenek dohányzási
szokásokról. Az anonim kérdőívek kitöltését minden esztendőben
megismétlik, így vizsgálható lesz a kezdeményezés hatékonysága is –
tudatta a szakember.
(MTI)