Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Gyógyvíz lappang Hódmezővásárhely alatt

Gyógyvíz minősítést kapott a hódtói termálkút. A több mint kétezer
méteres mélységből nyert vizet eddig hőfoka miatt a távfűtésben hasznosították,
a jövőben a mozgásszervi megbetegedésekre gyakorolt kedvező hatása miatt
azonban nagyobb szerepet kap a strandon. A minősítéssel háromra gyarapodott a
városhoz tartozó gyógyvizű kutak száma.

A közelmúltban az ÁNTSZ Országos
Tisztifőorvosi Hivatal gyógyvízzé minősítette az 1995-ben fúrt hódtói termálkút
vizét. A 2013 méteres mélységből nyert vizet eddig hőfoka miatt a távfűtésben
hasznosították, a vizsgálatok során azonban kiderült: hidrogénkarbonátos
ásványianyag tartalma kedvező hatást gyakorol a mozgásszervi megbetegedésekre –
mondta el mai sajtótájékoztatóján Varga Ferenc.

A kutat üzemeltető
Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. Távfűtési részegységvezetője
szerint nem érte meglepetéskén a szakembereket a minősítés, hiszen az Erzsébet
Kórház alatti, 1967-ben fúrt, ugyanebbe a talajrétegbe vezető kút már korábban
megkapta ezt a besorolást, de a kakaszszéki kút gyógyvizét is már évek óta hasznosítják a
mozgásszervi megbetegedések orvoslására.

– A Vásárhely alatt lévő víz kedvező,
gyógyító hatását a strandon is felhasználjuk, a hódtói kút átminősítése kibővíti
a jelenlegi lehetőségeinket és kiegyensúlyozottabbá teszi a vízellátást – tette
hozzá Varga Ferenc.

Megszakítás