Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Gyorsabb lesz a gépjármű ügyintézés az Okmányirodán

Meghosszabbodott az úti okmányok kiállításának ideje, ezért akik utazni szeretnének, érdemes időben intézni érvényesítésüket. Közben egy lakossági jelzést figyelembe véve május hetedikétől kettőről négyre nő a gépjármű ügyintézők száma a vásárhelyi Okmányirodán.

Aki külföldre szeretne utazni a nyáron, annak már most érdemes megvizsgálni úti okmányai érvényességét, mert mind a személyigazolványnak, mind az útlevélnek  meghosszabbították a kiállítási idejét.

– Alapesetben mindkettő 30 nap alatt készül el. Az útlevél esetében lehet gyorsított eljárást is kérni, amely azt jelenti, hogy az alapdíj mellett külön díjat is kell fizetni. Amennyiben hét nap alatt szeretne valaki útlevélhez jutni, akkor 19 ezer forintot kell fizetni az alapdíjon túl. Három napon belüli elkészítés esetében az Okmányirodában lehet kezdeményezni az ügyintézést, de már Budapesten lehet átvenni az úti okmányt plusz 29 ezer forintért. Ha valakinek 24 órán belül kell útlevél, akkor azt már csak Budapesten intézheti és az alapdíjon felül még 39 ezer forintba kerül majd számára. Az alapdíj egyébként öt év érvényességre 7500 forint, tíz évre pedig 14 ezer forint – mondta Kőrösi Zoltán, az Okmányiroda vezetője.

Az egyik polgármesteri fogadóórán a lakók azt a kritikát fogalmazták meg, hogy az Okmányirodában a gépjármű ügyintézés lassan halad, bizonyos napszakban már nem is lehet sorszámot húzni, mert kevesen vannak az ügyintézők. A gyorsabb és hatékonyabb munka érdekében ezért az önkormányzat ezen a területen megduplázta munkatársai számát.

– A lakossági vélemény, illetve kritika folytán olyan döntés született, hogy a gépjármű ügyintézést ismét négy személy lássa el a jövőben. Ennek érdekében a Polgármesteri Hivatalban személyi átcsoportosítást hajtottunk végre – mondta dr. Makó András aljegyző.

Ez azt jelenti, hogy kettő helyett május hetedikétől összesen négy személy foglalkozik majd gépjármű ügyintézéssel a vásárhelyi Okmányirodán.