Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Gyorssegély a tűzesetben szerencsétlenül járt családnak

Felkereste a hódmezővásárhelyi szombat hajnali tűzesetben szerencsétlenül járt családot Hegedűs Zoltán és Kószó Péter alpolgármester. Százezer forint gyorstámogatást nyújtott számukra az önkormányzat, és a továbbiakban is felajánlotta segítségét. 

 

A Hódmezővásárhelyen kiégett panelházban még szombaton 60-ból 53 lakásba visszaköltözhettek a családok. Hét esetben, azonban nem lehetett az áramot visszakapcsolni, ezért hat család továbbra is rokonoknál maradt, míg egy lakónak jelenleg is a Cseresnyés Kollégium biztosít szállást. Hegedűs Zoltán a tragédiát követően a helyszínen tájékozódott a károkról, felajánlotta segítségét.

 

– Kószó Péterrel meglátogattuk a kiégett lakás tulajdonosát és családját, és 100 ezer forintos gyorssegélyt nyújtottunk át. A hölgynek lényegében a ruhája maradt meg, amit viselt, minden teljesen kiégett a lakásban. Természetesen felajánlottuk a segítségünket a továbbiakban is. Kószó Péter azt is felajánlotta, hogy a másik hat családnak is személyesen segít, a városháza emelet 5-ös szobájában lehet őt felkeresni. Nagy örömömre magánszemélyek is megkerestek, és felajánlották a segítséget – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester.

 

Hegedűs Zoltán azt kéri: aki anyagilag vagy munkájával segítene a bajbajutott családokon, hívja a 62/530-146 telefonszámot, amely a Johannita Segítőszolgálat helyi telephelyének elérhetősége, mert az ottani munkatársak koordinálják a felajánlásokat.

 

Többen érdeklődtetek az önkormányzatnál, hogy a Hódtó u. 8. számú házban történt tűzeset kapcsán hogyan lehet segíteni. A társasház számlaszáma: 11500092-11080233. Ezen a számlaszámon várják a támogatásokat, adományokat azoktól, akik segíteni szeretnének.

 

 

Megszakítás