Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Győzelem és döntetlen

Két edzőmérkőzést is játszott az
ASA-Consolis HNKC NB I-es női kézilabda csapata. A vásárhelyi együttes előbb
magabiztosan nyert, majd döntetlent játszott az újonc Siófokkal.

A HNKC SE a válogatottbeli
elfoglaltságok, valamint a sérülések miatt most először tudott a legjobb
összeállításban pályára lépni. Ez az első meccsen éreztette is a hatását: bár
látszott a sötét mezes hazaiakon, hogy nincsenek még összeszokva, sikerült szép akciókat produkálniuk. A térfélcserét követően azonban egyértelmű
fölénybe került a vásárhelyi együttes, amely végül magabiztosan 35—28-ra
nyert. A házigazdák közül Koroknai 8, Sopronyi 6, Fülöp pedig 5 gólt szerzett. A
két csapat második meccsén ismét kulcsemberek hiányoztak a HNKC SE-ből. Wolf és
Gionea sérülés miatt nem szerepelhetett, ám ez sem ad igazán magyarázatot a
vendéglátók igencsak visszafogott teljesítményére. A siófokiak fokozatosan
növelték az előnyüket, a szünetben 22—16-ra vezettek, a találkozó vége előtt
nem sokkal még hat gólos volt a különbség a Balaton partiaknak. A
hajrára összekapta magát a vásárhelyi együttes, amely végül 36—36-os döntetlenre
mentette a meccset. Ezen a találkozón Sopronyi 10 és Kudor 9 góllal volt a
legeredményesebb. Van tehát még bőven csiszolni való a HNKC SE játékán, erre a
hét végén már újabb jó lehetőség adódik is: Farkas József csapata szombaton egy
felkészülési tornán szerepel Kiskunhalason, ahol a házigazdák mellett a Debrecen
lesz a harmadik résztvevő.

Megszakítás