Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Győzelem! Sürgősségi osztály épül az Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben

Elindult az Erzsébet Kórház új sürgősségi
osztályának kialakítása. A több mint 270 millió forintos beruházás nem csak
épületfejlesztést, hanem műszerpark bővítést és munkahelyteremtést is jelent. Az
Erzsébet Kórházban az előző kormány szüntette meg a sürgősségi betegellátó
osztályt, többek között emiatt kellett a mindszenti betegként ismertté vált
Hajdú Imrét mentővel Szentesre küldeni.

Már dolgoznak a munkások
az Erzsébet Kórház új sürgősségi osztályának kialakításán. A kórház volt
mosodájának épületét jelölték ki erre a célra. A fejlesztést egy tábla is
hirdeti, amelynek ünnepélyes avatóját csütörtök reggel tartották.

– Úgy érzem a projekt nem
csak a város, hanem a kistérség szempontjából is fontos. Vásárhely környező
kistelepüléseinek lakói is igen sokat nyernek mindezzel. Az eddigi gyakorlat
szerint, ha valaki rosszul lett, még ha mindez a kórház előtt történt, akkor is
mentőbe rakták és elvitték Szegedre. Ez most megszűnik. Mi a választási
kampányunkban is azt ígértük, mindent elkövetünk azért, hogy Hódmezővásárhelyen
visszaálljon a sürgősségi osztály. Ebben nagy erőt adott, hogy a város
lakossága is kiállt a kórház mellett – mondta Almási István
alpolgármester.

A fejlesztés – amely
komoly szakmai előrelépés is egyben – teljes bekerülési költsége 277 millió
forint lesz, amelyhez 39 millió forint önrészt vállalt az önkormányzat. Az
épület kialakítása során a kórházzal való közvetlen kapcsolattartás érdekében
egy összekötő folyosót is építenek, illetve 40 millió forint értékben orvosi műszerekkel
is felszerelik az osztályt. A bővítés munkahelyeket is teremt – összesen 37
szakdolgozót és orvost is munkába állítanak.

– Ez egy hat ágyas önálló
osztály, amelyben minden adott lesz ahhoz, hogy a beteg gyors ellátását és a
legfontosabb terápiát elindítsuk. Eldönthető lesz a beteg további sorsa, hogy
hazaszállítható, vagy esetleg bent kell tartani – mondta dr. Kallai Árpád az
Erzsébet Kórház főigazgatója.

A tervek szerint az
építkezés még ebben az évben befejeződik, és jövő évtől már működhet a
sürgősségi osztály Vásárhelyen. Mint ismeretes az Erzsébet Kórházban az előző kormány
szüntette meg a sürgősségi betegellátó osztályt, többek között emiatt kellett a
mindszenti betegként ismertté vált Hajdú Imrét mentővel Szentesre küldeni. Az egészségügyi reform első halálos áldozatának is nevezett beteget 2007 áprilisában mentőautó szállította Mindszentről a hódmezővásárhelyi kórházba, ahol azonban az akkor hatályba lépett jogszabályoknak megfelelően csupán az állapotát stabilizálhatták, ezt követően a területileg illetékes kiemelt súlyponti kórházba kellett irányítani a beteget. A férfi állapota a mentőben váratlanul rosszabbra fordult, keringése összeomlott és életét vesztette.

Megszakítás