Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Győzöt a HNKC

Hatgólos győzelmet aratott az NB I-es női
kézilabda bajnokságban az ASA-Consolis HNKC SE. A vásárhelyi csapat a
székefehérvári Alcoa FKC elleni 38–32-es sikerrel életben tartotta a legjobb
nyolc közé jutási reményeit.

A sötét mezes hazaiak kezdték lendületesebben
a meccset, közülük sokáig csak a Koroknai, Wolf, Sopronyi trió tudott a hálóba
találni. Mindkét csapat eredményesen támadott, ám a védekezésben sok hiba
adódott. A vásárhelyiek végig vezettek, többször jelentősebbnek mondható
különbséggel is. Az eredmény után futó fehérváriak, azonban rendre
felzárkóztak, szünetben is csak 2 gól volt különbség, 19–17 állt az
eredményjelzőn. A fordulást követően Kudor is bekapcsolódott a góltermelésbe,
Koroknai pedig továbbra is ellenállhatatlanul játszott. A házigazdák sikere
egyre biztosabbá vált, sőt az egymás elleni eredmények miatt lényeges
nyolcgólos különbség is elérhető közelségbe került. A hajrában a
székesfehérváriak már csak arra figyeltek, hogy minél kisebb különbségű
vereséget szenvedjenek, végül 38–32-es eredménnyel zárult a találkozó. A HNKC
SE-ből Koroknai nagyszerű teljesítménnyel 16 gólt dobott, míg Wolf 6, Kudor és
Sopronyi 5-5 találatig jutott. A további eredmények azonban kedvezőtlenül
alakultak vásárhelyi szempontból, így a győzelem ellenére is valamelyest
csökkent a legjobb nyolc közé jutás esélye. Ehhez a hátralévő két fordulóban
legalább három pontra lenne szükség. Az utánpótlás csapatok meccsein a
serdülőknél 37–36-ra a hazaiak, míg az ifjúságiaknál 35–34-re a fehérváriak
nyertek. A következő fordulóban, március 20-án, szombaton a Veszprém
vendégszerepel a Balogh Imsi Sportközpontban.

Megszakítás