Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Győzött a HFC

3-1-re győzte le a Kecskemét együttesét a
Hódmezővásárhelyi FC NB III-as labdarúgócsapata. A helyiek ezzel megszerezték
első tavaszi győzelmüket hazai pályán.

Megszerezte első tavaszi győzelmét hazai pályán a
Hódmezővásárhelyi FC NB III-as labdarúgócsapata, amely a hétvégén a Kecskemét
II. együttesét győzte le 3-1-re. Kandó Róbert együttese az első negyedóra végén
hátrányba került, Szabó megpattanó lövésével vezettek a vendégek. Még az első
félidőben sikerült a fordítás a hazaiaknak, előbb Sipos szabadrúgása után a
gólkirályi cím várományosa, Bata Csongor bólintott a kecskeméti kapuba, majd a
csereként beálló Sós beadását Rácz Dezső váltotta gólra. A második félidőben
Domonkos Ferenc szép lövéssel biztosította be a három pont megszerzését.
Sikerével a HFC továbbra is a kilencedik helyen áll a tabellán.

Megszakítás