Győzelemmel zárult az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli
edzőmeccse a Temesvár csapata ellen. A találkozó jó ráhangolódás volt a
vásárhelyiek szombati mérkőzésére, ekkor csapnak össze ugyanis a listavezető
Jászberénnyel.
Agresszív védekezéssel rukkolt elő a hazai csapat a
Temesvár ellen, a második játékrész elején már sikerült elszakadni az
ellenféltől. Annak ellenére, hogy a Kosársuli alig dobott negyven pontot húsz
perc alatt, nem volt kérdéses, hogy ki fogja megnyerni a mérkőzést, így dr.
Elek András edző bátran kísérletezhetett, játékba lendültek a fiatalok is. A
záró periódus elején már 20 pontos hátrányban volt a Temesvár, ez volt a jó
védekezés és a ponterős támadások gyümölcse. A végén még Mócsai kipontozódása
is belefért, a hazaiak kilencesét pedig tapssal búcsúztatták rajongói. A
végeredmény 87-55 lett és a kevés kapott pont mindenképpen dicséretes annak
tükrében, hogy egy nehéz ellenféllel kellett szembenézniük a vásárhelyieknek. A
meccs jó felkészülés volt a most hétvégi mérkőzésre, 18-án látogat ugyanis a
Hódtói Sportcsarnokba a bajnoki listavezető Jászberény csapata, ezért ez a játék
sorsdöntő lesz a Kosársulinak.