Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Győzött a Szentes a LEN kupa negyeddöntőben

Megnyerte a Len Kupa negyeddöntőjét a szentesi női
vízilabda csapat. A görög Patras együttese felett három pontos győzelmet
arattak.

Három góllal, 15-12
arányban nyert szombaton a szentesi női vízilabdacsapat a görög Patras ellen, a
LEN-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A játék elején
azonosan haladt a két csapat, a félidőben 6-6 volt az állás. A fordulás után
azonban kétgólos előnyhöz jutott a szentesi csapat, ami a záró játékrész
közepén már négyre emelkedett. Ekkor még szépített a görög együttes.

– Nagyon bíztam a lányokban, hiszen eddig veretlenek
vagyunk. Csoportelsőként végeztünk, sikeresen legyőztük a holland, az orosz és
az angol csapatot is. Remélem, hogy a jövőben is legalább ilyen teljesítményt
nyújtunk – mondta Molnár Zoltán, a Szentesi Vízilabda Klub elnöke.

A csoportmérkőzések már véget értek, mostantól egyenes
kieséses rendszerben játszanak a csapatok. A negyeddöntő visszavágóját két hét
múlva rendezik Görögországban, Patrasban.

Megszakítás