Megkezdődött a HLKC felnőtt és junior csapata számára a tavaszi szezon az NB II-es bajnokságban. Szombaton az egyesület megtartotta az első vásárhelyi kézilabdás bált is.
A Szeghalmi NKC elleni elmaradt mérkőzés lejátszásával megkezdődött a HLKC felnőtt és junior együttese számára a tavaszi szezon az NB II-es bajnokságban. A csapat felkészülése nem volt zökkenőmentes, hiszen két alapemberét is elveszítette a téli szünetben. Mindezek ellenére a két pont megszerzése kötelező volt a csapat számára, hogy megkezdje a felzárkózást a középmezőnyhöz.
A mérkőzés jól indult, hiszen a kezdeti tapogatózás után magabiztos előnyre tett szert a HLKC, 11 gólos előnnyel vonult pihenőre. Azonban a csapat a magabiztos vezetés tudatában nem volt képes megismételni az első félidei játékot, érthetetlen hibák és bizonytalanságok sora következett, így a nagyszerűen küzdő szeghalmiak fokozatosan faragták le a hátrányukat. A hazai győzelem azonban így sem forgott veszélyben. A végén: HLKC – Szeghalom 29-25
A Hódmezővásárhelyi Lány Kézilabda Klub vezetőségének 2010-ben szinte a nulláról kellett elkezdenie a munkát és felépítenie a sportegyesületet. Az elmúlt három év során azt tartják legnagyobb érdemüknek, hogy sikerült egy masszív utánpótlás bázist kialakítaniuk, illetve a fiatal gyerekekből álló csapattal az NB II-es bajnokságban szerepelnek. Az elért eredmények arra ösztönözték a klubot, hogy megünnepeljék sikereiket.
– Nagy örömünkre szolgál, hogy egyesületünk sportolóinak létszáma egyre nő, amely azt indokolta, hogy mostantól évről-évre kézilabdás bált rendezzünk. Ez az első vásárhelyi kézilabdás bál, amelyet mintegy 150 sportoló és hozzátartozója tisztelt meg – mondta Áncsán István a HLKC elnöke.
A bál és az este az önfeledt szórakozás jegyében telt a Cseresnyés Kollégiumban. A klub a jövőben szeretné megőrizni a régióban kivívott pozícióját, a felnőtt csapat pedig a NB II-es bajnokságban szeretne még jobb eredményeket elérni.