Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Gyújtést szervez a gazdasági egyesület a vörösiszap-ömlés károsultjainak

Gyűjtést szervezett
a kolontári vörösiszap-ömlés károsultjainak a Hódmezővásárhelyi Gazdasági
Egyesület. Bárki nyújthat segítő kezet, a vásárhelyi polgárok, a gazdálkodók és
a vállalkozók is. Devecseren már képviseltették magukat a vásárhelyiek,
tizenöten takarították a katasztrófa sújtotta területet.

Gyűjtés indult a vörösiszap-ömlés károsultjainak megsegítésére a
Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület szervezésében. Arra kérnek mindenkit,
hogy aki teheti adományokkal segítse a katasztrófa áldozatait. Az egyesület
vezetője, Benkő Zsolt települési képviselő elmondta, kaptak már pénzbeli és
tárgyi felajánlásokat, de szükség van még tartós élelmiszerre,
ásványvízre,  gumicsizmára, elemekre és töltőkre is. A szervezet
irodájába, a Petőfi utca 6. sz. alá várják az adakozókat, október 16-ig,
hétvégén is, minden nap 14 és18 óra között. Emellett dolgos kezekre is nagy
szükség van, Devecseren például tizenöt vásárhelyi önkéntes segített az
utómunkálatokban. A majd hatezer lakosú településre hétvégén indult a vegyvédelmi
felszereléssel ellátott csapat, akik még a lakások hűtőjében is találtak
iszapot.

Megszakítás