Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Gyulai József hetvenöt éves

Gyulai József élete, pályája jó példa arra, hogy munkával, törekvéssel és
megfelelő ambícióval mindent el lehet érni – fogalmazott prof. dr. Pálinkás
József a Magyar Tudományos Akadémia elnöke prof. dr. Gyulai József fizikus,
akadémikus köszöntésén.

Hódmezővásárhely díszpolgárát
prof. dr. Gyulai Józsefet a mai napon hetvenötödik születésnapja alkalmából
köszöntötte prof. dr. Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, prof.
dr. Bársony István a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai, Anyagtudományi Kutató
Központjának igazgatója, dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere,
országgyűlési képviselő, a városháza dísztermében rendezett ünnepi
konferencián. Az eseményre egykori diákok, pályatársak, az ünnepelt
ismerősei, barátai és tisztelői is eljöttek.

– Gyulai József élete
felkiáltójel lehet mindannyiunk számára. Azt üzeni, hogy ebből a városból is
előre lehet lépni, sikeres, a világot átölelő életpályát lehet felépíteni, és
arra figyelmeztet, hogy ezt a szellemi, kulturális közösséget, ezt a várost soha
nem szabad megtagadni. Gyulai József mindig büszkén vállalta
hódmezővásárhelyiségét – fogalmazott dr. Lázár János polgármester a hetvenöt
éves díszpolgár köszöntésén.

Prof. dr. Pálinkás József a
Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszédében kifejtette: Gyulai nevéhez olyan
eredmények köthetőek, mint a  mobiltelefonoknál is alkalmazott
kristálytechnológia tökéletesítése, de az ő irányítása alatt forrt össze a
Magyar Tudományos Akadémia Műszaki, Fizikai, Anyagtudományi Kutató Központja az
előző két intézetből eggyé.

– Gyulai József munkája
nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az akadémia fizikai intézete ilyen
kiemelkedő eredményeket érjen el. Nem csak sikeres kutató, de sikeres intézeti
vezető is volt.– jelentette ki az elnök beszédében.

Az ünnepelt utódja, a fizikai
intézet jelenlegi igazgatója prof. Bársony István, szerint a hetvenötödik
életévébe érkezett akadémikus emberi nagyságát jól érzékelteti, hogy miután
megjárta az egyetemek katedráit, visszatért Hódmezővásárhelyre, és abban a
középiskolában tanított, ahonnan elindult.

– Csillogó szemmel mesélte mennyi
diáknak sikerült az egzakt tudományokban rejlő szépséget megmutatnia – mondta
el Bársony István, aki hozzátette: emberi nagyságán túl ezzel a feladatunkat, a
tudomány jövőjének útját is kijelölte, hiszen napjainkban eljutottunk oda, hogy
a közel 4500 természettudományi és műszaki felsőfokú képzési helyre összesen
mintegy 3000 fiatal jelentkezett.

– Igazi reneszánsz embert
köszönthetünk, Gyulai Józsefben, hiszen nem csak fizikus, hanem zenész,
zeneszerző, költő és festő is – hívta fel a figyelmet dr. Lázár János.
Hódmezővásárhely első embere kifejtette: az ünnepelt a szegedi zenei
konzervatórium elvégzése után vágott neki az egyetem matematika-fizika szakának,
de neve a képzőművészet berkeiben és a költészet területén is ismert.

Az eseményen résztvevők két
részletet hallhattak Gyulai József zeneműveiből, amelyeket a Péczely Attila
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művésztanárainak és Hegedűs Miklós
színművésznek ünnepi előadása követett.

Megszakítás