Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Gyurta Dániel: Nagyon szeretek Hódmezővásárhelyen edzeni

A júliusi junior úszó Európa-bajnokság főpróbájaként korosztályos országos versenyt rendeztek a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában, ahol bemutatták a kontinensviadalra épült új bemelegítő medencét, konditermet.  Az Eb éremátadó formaruháját és az érmeket is.

Sajtónyilvános bejáráson mutatták be azokat a fejlesztéseket, melyek a július 6-10-ei 43. Arena Junior Úszó Európa-bajnokságra építettek a hódmezővásárhelyi uszodában. Új bemelegítő medence készült, a régi lelátó helyén pedig konditerem. Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó immár 13 éve folyamatosan edz Hódmezővásárhelyen és készül a világversenyekre.

– Erősen kell gondolkodnom azon, hogy Magyarországon van-e másik ilyen uszoda. Talán majd a budapesti úszópalota lesz, amely felülmúlja a hódmezővásárhelyit, de ott világbajnokságot rendeznek. A város lélekszámát tekintve nincs még egy ilyen létesítmény az országban. Ide kell jönni, körbe kell nézni. Látni kell, hogy a versenyzőknek milyen lehetőségeket kínál a mindennapos edzésekre. Akár úszásra, akár vízilabdára gondolunk. Nagyon szeretek ide járni, nem véletlen – mondta Gyurta Dániel.  

Bemutatták a hódmezővásárhelyi junior úszó Európa-bajnokság éremátadó formaruháját és érmeit is. A sajtónyilvános bejárást követően kezdődött az ifjúsági országos úszó bajnokság, az Eb főpróbájaként.

– Örvendetes, hogy 333 versenyző jelentkezett és négy külföldi ország is képviselteti magát. Bízom benne, kellemes élményekkel távoznak a fiatalok és többen itt lesznek az Ifi Eb-n is – mondta Almási István, a város polgármestere.