Sokszínű kulturális programmal és gazdag
gasztronómiai kínálattal várta az érdeklődőket az I. Kistérségi Hagyományőrző
Nap és Őszi Vigasság Mindszenten. A rendezvényen a vásárhelyiek, a
székkutasiak, a mártélyiak és a helyiek közösen főzték a szilvalekvárt.
A Többcélú Kistérségi Társulás egy millió forintot nyert az Oktatási és Kulturális
Minisztériumhoz benyújtott pályázaton. A két éve működő úgynevezett Közkincs Kerekasztal
azt tartotta a legfontosabb feladatának, hogy ebből az összegből egy olyan
eseményt szervezzen, amelyen a környező település lakói egy rendezvény keretein
belül találkoznak. A szervezők célja az volt, hogy a környéken élő emberek
megismerjék egymást, felfedezzék, hogy milyen értékekkel és hagyományokkal
vannak körülvéve. A korábbi években Mindszenten tartott őszi vigasság bővült ki
idén egy regionális fesztivállá.
Az egész napos
rendezvényen kézművesek kínálgatták portékáikat, valamint a vállalkozó
kedvűeknek lehetőségük nyílt kipróbálni a korongozást, a hímzést, a fafaragást,
a csuhébáb készítést, vagy akár a kötélfonást is. A felállított színpadon
felléptek a települések népdal- és néptánccsoportjai, de volt lovagi torna, valamint
fúvószenekari koncert is. A programok sokaságában a térségre jellemző sajátos
ételeket is meg lehetett kóstolni.
A legnépszerűbb
programnak mégis a közös kistérségi szilvalekvár készítés bizonyult. Már
hajnalban nekifogtak és megtisztították a gyümölcsöt, majd felrakták főni egy
nagy üstbe. A kevés cukor hozzáadásával készült hamisítatlan szilvalekvár titka
az, hogy hosszú-hosszú órákon keresztül kell kavargatni, hogy le ne égjen. Ez a
lekvár attól kistérségi, hogy mindenki – bárhonnan jött is – keverhetett rajta.
Az első kistérségi hagyományőrző napra sokan
ellátogattak, ingyenes buszjáratokat is indítottak, hogy a környékről senki ne
maradjon le erről az eseményről. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők célul
tűzték ki, hogy minden évben megrendezik a fesztivál.