Tizenhetedik
alkalommal került megrendezésre a Csúcsi Olvasókör és a Gazdasági Egyesület
szervezésében a hagyományőrző aratóünnepség, amelynek célja a Péter-Pál napi
szokások felelevenítése. A rendezvényen a mohácsi Polgárok Olvasókörének tagjai
is részt vettek.
Takács Béla
zenekara kísérte nótával az aratni indulókat, Oznyin Mihály búzatábláján pedig
Szenti András, a Csúcsi Olvasókör tiszteletbeli elnöke köszöntötte a
résztvevőket. Halla László katolikus diakónus megáldotta a búzatáblát, majd a
jelképes aratást követően a Lutor Gyula Színpadi és Szalontánc Egyesület
néptánccal, népdalokkal szórakoztatta a jelenlévőket. Az ünnepség
kenyérszenteléssel és jó hanguláatú ebéddel ért véget.
Az aratást
évszázadokra visszamenően minden alkalommal megünnepelték Magyarországon. Ezt a
hagyományt élesztette fel 1992-ben a Csúcsi Olvasókör és a Gazdasági Egyesület
Vásárhelyen. Már a reggeli órákban vidám volt a hangulat, az ünnepségen
résztvevők díszes fogatokon járták a várost, és hirdették az aratási időszak
beköszöntését. A település határában lévő búzatáblát az aratás előtt
megszentelik, hiszen a jó Isten áldása nélkül nem sülhet belőle tápláló kenyér,
ezt követően pedig megkezdődik az alkudozás a gazda és a dolgos parasztlegények
vezetője között. Az idei munkát végül fél- fél disznóért, öt liter minőségi
fehérborért, öt liter meggyborért, egy liter pálinkáért, és 4 mázsa búzáért
vállalták el, majd megkezdődött a látványban egyébként igen gazdag,
hagyományőrző kézi aratás. A 19. század végén megjelenő kombájnok előtt
évezredekig fáradságos kézi módszerekkel aratták az élelmezésre szánt gabonát.
Ennek a munkának legfontosabb eszközei a kasza, fa gereblye, favilla, sarló,
marokszedő kuka, kasza üllő, kasza kalapács, kaszakő, tokmány és az ivóvizes
demizson vagy cserépkancsó voltak. Csépléshez pedig cséphadarókat és
szórólapátot használtak. Az aratási munka nemek szerint elkülönült, mert az
embert próbáló kaszálást a férfiak végezték, míg a marokszedés és a kévekötés az
asszonyok és a nagylányok feladata volt, ahogyan ezen az ünnepségen is. A
férfiak a kévébe kötött gabonát keresztekbe, vagy asztagokba gyűjtötték, és
lovas fogatokkal hordták haza a tarlóról. A mag kicséplését a döngölt padlójú
csűrben vagy a gazdaság udvarán végezték, de volt, hogy nyomtató lovakkal
tapostatták, vagy cséphadaróval püfölték a kalászokat, míg abból teljesen ki nem
hullott a gabonamag. Ezután a kicsépelt gabonát kiterítették száradni, és
időnként szórólapáttal forgatták. Miután megfelelően kiszáradt, bezsákolták, és
csak arra várt, hogy jó szél fújjon és elvihessék a legközelebbi szélmalomba,
őröltetni. A mostani programból ugyan mindez kimaradt, de az egyébként friss
búza lisztjéből készült kenyeret minden résztvevő megkóstolhatta – természetesen
csak a szentelést követően -, az ünnepséget pedig egy közös, jó
hangulatú ebéddel zárták.