Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hagyományőrzők a Varga Tamás Általános Iskolában

Hagyományőrző vetélkedősorozatot indított a
Varga Tamás Általános Iskola e hónappal kezdődően. A cél az, hogy a régi
szokások ne merüljenek feledésbe és ezeket úgy elevenítsék fel, hogy a
történetekbe a gyerekek éljék bele magukat.

A Tisza mellett, hazám földjén című népdal
első sorát kölcsönözte az intézmény a programsorozat címének. Az első fordulóban
az őszi időszak megjelenítése volt a cél. Népi találós kérdések megfejtését,
termésből bábok készítését valamint egy fonóban történő epizód felelevenítését
kapták a gyerekek feladatnak.

Az egyes fordulókhoz a részvevőknek kutatómunkát kell
végezniük. Már a legelső alkalommal kiderült, hogy a gyerekek nagy élvezettel
merültek el a témában. A versenyen nem az elméleti tudásról kell számot adni, a
vetélkedő célja, hogy a gyermekek beleéljék magukat a különböző
szituációkba.

A fordulók hitelességét néprajzos szakemberek
felügyelik. Szenti Tibor, Nagy Vera és Osváth Gábor a feladatok kidolgozásában
is segítettek. A játék következő, decemberi fordulója természetesen a karácsony
köré épül majd.

Megszakítás