Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hamarosan befejeződik a Népkerti Vasútállomás felújítása

Az utolsó simításokat végzik a Népkerti Vasútállomáson. A MÁV és a vásárhelyi önkormányzat együttműködési megállapodásának eredményeként 50 millió forintból újul meg a népi szecessziós stílusban épült létesítmény.

A Népkerti Vasútállomás a harmincas évek népi szecessziós stílusában épült, műemlékvédelem alatt áll, ezért hosszú folyamat előzte meg a 2012. november 9-én indult felújítási munkálatokat. Még 2007-ben kezdődtek az előzetes tárgyalások, és 2009-ben született meg a közbeszerzési kiírás, amelynek értelmében a MÁV és a vásárhelyi önkormányzat együttműködési megállapodás keretében újíthatja fel a népkerti állomást, 50 millió forint forrásból.

– A MÁV az épület szerkezetét, a fűtési rendszert, a mosdókat, a tetőt újította fel, az önkormányzat pedig vállalta a festett bútorok restaurálását, illetve a kerámia oszlopok, és kerámia burkolatok helyreállítását. A kerámia elemek gyártása folyamatban van. Ahogy elkészülnek, azok is elhelyezésre kerülnek az oszlopokon, illetve az egyéb helyeken – mondta Mucsi László, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda vezetője.

A Népkerti Vasútállomás fejlesztése a MÁV reményei szerint az utasszámra is hatással lesz.

– Minden az utasok érdekében végzett munkálatunk azért van, hogy az utasok kedvében járjunk, hogy az utasok kellemesebb kiszolgálást kapjanak, illetve egy olyan utaskomfort-érzet alakuljon ki, amiben kellemesebben veszik igénybe a vasúti szolgáltatásokat, tehát reméljük ez által az utasszám növekedését az állomásokon- mondta a társaság szóvivője.

A beruházás során külső területrendezésre is sor kerül, már feltöltötték az állomással szembeni park kubikgödrét, a továbbiakban pedig megújítják a Levente parkot, valamint parkoló és kerékpártároló kerül kialakításra. A munkálatok befejezése ez év végére várható.

Megszakítás