Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hamarosan befejeződnek az útrekonstrukciós munkála

Dinamikus ütemben halad az útrekonstrukció Hódmezővásárhely Susán
városrészében. \”Nemrégiben befejeztük a Dáni utca újjáépítését, s a
Simonyi utca munkálatai is az utolsó szakaszban vannak\” − nyilatkozta
portálunknak Havasi Katalin, a városrész települési képviselője a közel
négyszázmillió forintos beruházás kapcsán.

Havasi Katalin szerint hat évvel ezelőtt Susán nem csak a
legrégebbi, hanem a legrosszabb infrastruktúrával rendelkező városrész
is volt Hódmezővásárhelyen: „Az utak annyira rosszak voltak, hogy egyes
utcákban, téli napokon még a mentőautók sem tudtak célba érni; a
járdákon pedig még a babakocsit sem lehetett rendesen eltolni. Nézni is
ijesztő volt, ahogyan a kerékpárosok akrobatákat megszégyenítően
manővereztek az autók között a szűk utakon.” A települési képviselő
szerint nem csak a közlekedés helyzete volt aggasztó: „Sok helyen sárga
víz folyt a csapokból, s megbízhatatlanul működött a
vízelvezető-rendszer is.” A két legsürgetőbb szakasz a Simonyi és a
Klauzál utca volt.

A felújítási munkálatokat megelőzően az illetékesek kihelyezett
lakossági fórumokat tartottak, melyek során a városrész utcáit járva
kérdezték végig az ott lakókat a kifogásolt részekről. Tavasszal
kezdődött meg a rekonstrukció, s azóta már elkészült a Dáni utca, s a
Simonyi utca munkálatai is az utolsó szakaszba értek. Mindezek mellett
kiszélesítették a Tornyai utcai parkolót, új járdarészeket raktak le,
felújították a csapadék-elvezető csatornákat;továbbá műanyagra
cserélték a gyakran rozsdás fémcsöveket – meggátolva ezzel az ivóvíz
folyamatos szennyeződését. „Csak az úthálózat javítása két milliárd
forintba került, ebből Susán útjai 3-400 millió forintot tesznek ki. A
munkálatok befejezéséhez egy költségvetési módosításra is szükség volt,
melynek kapcsán a közgyűlés júniusban plusz 50 millió forintot
szavazott meg a járdafelújítás befejezésére” – nyilatkozta Havasi
Katalin a Promenad.hu – nak. A munkálatok egy részét visszatérítendő
állami támogatásból valósították meg, melynek kamatfeltételei
kedvezőbbek a banki hitelénél.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu

Megszakítás