Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hamarosan megújulhat a Református Újtemplom tornya

Pár héten belül elkezdődhet a Református Újtemplom erkélyének felújítása. Tavasszal leesett a tűzfigyelő magaslatról egy mészkőtömb, emiatt a statikusok a tornyot életveszélyessé nyilvánították. A gyülekezet a beruházáshoz szükséges anyagi forrást az egyházkerület felajánlásából valamint pályázati támogatásból állja.

Már két hónapja le van zárva a Református Újtemplom és környéke. Még húsvétkor életveszélyessé nyilvánították a templom tornyát, mert az erkélyről leesett ez a nagy mészkődarab. A több mint 300 éves létesítmény műemlékvédelem alatt áll, ezért felújításához engedélyeket kellett szerezni. Az előkészületek megtörténtek, így most már egy-két héten belül elkezdődhet az erkély helyreállítása.

– Elsősorban az erkély járólapjait kell újra felszedni és szigetelni, hogy a csapadékvíz ne folyjon oda és a mészkőtalapzatot is meg kell erősíteni speciális módszerrel. Utána tudjuk csak a templomtető szerkezetét megjavítani és a héjazat cseréjét elvégezni – mondta Major Istvánné, református lelkész.

A Református Újtemplom az Ótemplom után 60 évvel épült és azóta csak részleges felújításokat végeztek rajta. A sorozatos beázások miatt korábban a tető helyreállítását szerették volna leghamarabb elvégezni, de a tavaszi omlás módosította a javítanivalók sürgősségi sorrendjét. A gyülekezetnek elő kellett teremtenie a felújításhoz szükséges összeget. Ez azért is volt nehéz, mert még előtte a paplak is lakhatatlanná vált, és annak felújítása is megkezdődött.

– A gyülekezetnek nincs anyagi forrása, ezért az egyházkerület 20 millió forintot adott a templomra és a parókiára, amely ugyancsak életveszélyessé vált. A födém egyes részeit ki kell cserélni, jelenleg ezeket a munkálatokat végzik a parókián. Közben a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt programon – amely a veszélyeztetett műemlékek helyreállítását célozza meg – ötmillió forintot nyertünk – tette hozzá Major Istvánné.

A templomnak teljes felújításra lenne szüksége, melyet a gyülekezet pályázatokból szeretne megvalósítani, ezért a munkálatok biztosan hosszú ideig elhúzódnak. A környék jelenlegi lezárását az erkély javítása után feloldják és újra lehet használni a templomot és a parkolót. Érdekes módon a történtek nem befolyásolták a hitéletet, sőt a középkorosztály, amely eddig hiányzott, rendszeresen megjelenik a gyülekezeti házban.

Megszakítás