Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hamis pénzzel fizettek Vásárhelyen, lebuktak

Hamis pénzzel verte át egy bolt pénztárosát
Hódmezővásárhelyen két férfi pénteken reggel.. A vásárhelyi nyomozók egy
építkezés közelében találták meg a bandát.

Az egyik Zrínyi utcai üzletből érkezett feljelentést a
Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, mely szerint ismeretlen tettes egy hamis
húszezressel fizetett a boltban. Ott először nem vették észre az átverést, csak
akkor amikor egy vendég átment a közeli kocsmából és elmesélte, hogy ott valaki
próbálkozott hamis pénzzel fizetni, de nem fogadták el. A pénztáros nő ekkor
nézte át a kasszában lévő bankjegyeket és találta meg a pár perccel korábban
kapott hamis húszezrest.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói a szemtanúktól
kapott adatok alapján széleskörű adatgyűjtést végeztek a városban, melynek
eredményeként egy építkezés közelében rátaláltak arra az autóra, amellyel a
pénzhamisítók érkeztek. A jármű átvizsgálása során a nyomozók további három
hamis bankjegyet foglaltak le.

A nyomozók megállapították, hogy egy 32 éves kiszombori férfi
adta a hamis húszezrest 42 éves szegedi társának, hogy azt a kocsmában egy
kávéval váltassa fel, de amikor ott lebuktak, már maga ment be a közeli boltba,
ahol ezer forintért vásárolt reggelit.

Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság pénzhamisítás
bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást. A 32 éves
kiszombori férfit kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezik
előzetes letartóztatását. Ő egyébként már nem ismeretlen a nyomozók előtt,
ugyanis különféle bűncselekmények miatt már közel egy évtizedet töltött
börtönben. Társa szabadlábon védekezhet.

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság