Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hangfürdő a stressz ellen

Gyógyító jellegű
hangfürdőn vettek részt Hódmezővásárhelyen a Mozgáskorlátozottak Egyesületének
tagjai. A rendezvényen Kapu Márta segítségével a hangrezgés terápiába nyertek
bepillantást az érdeklődők.

Seresné Kapu Márta terapeuta már öt éve foglalkozik a
hangrezgés szervezetre gyakorolt hatásaival. Kezdetben csupán hangfürdőre várta
vendégeit, majd tovább képezte magát.

– Én először hangtálakkal találkoztam. Ekkor erős késztetést
éreztem, hogy tovább képezzem magam és ezt az új módszert elhozzam
Hódmezővásárhelyre és megmutassam másoknak is. Ezután gongokat és egyéb
hangszereket is vásároltam, hogy hangfürdőt tudjak tartani – tudtuk meg Seresné
Kapu Márta hangmasszázs terapeutától.

Az ötezer éves múltra visszatekintő hangterápiának tudományosan
is kimutatható gyógyító hatásai vannak. A módszerrel jó eredményeket lehet
elérni már kisgyermekkorban a stressz, a rohanó életmód okozta feszültségek
oldásában, az immunrendszer erősítésében, az öngyógyító folyamatok
beindításában – tudtuk meg a szakembertől aki szerint a legfontosabb, a
dolgokhoz való pozitív hozzáállás.

– Amire a figyelmünket fókuszáljuk, azt vonzzuk be az
életünkbe. Nem mindegy, hogy milyen gondolatok keringenek elménkben. Érdemes
kisöpörni a negatív tartalmú gondolatokat és behelyettesíteni pozitív eszmével –
mondta a szakember.

Hódmezővásárhelyen
legközelebb január 15-én lesz három órán át tartó hangfürdő, amelynek
középpontjában a gong áll majd.