Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Harmadik a tabellán a HFC

Ismét
győzelmet aratott a labdarúgó NB III. Alföld csoportjában a Hódmezővásárhelyi
FC. A csapat Marton Bence és Bata Csongor találataival győzte le a Tökölt és
két helyet lépett előre a tabellán. 

A dobogó harmadik fokára lépett előre a HFC csapata az NB III. Alföld
csoportjában, miután a hétvégén legyőzte a tököli együttest.  Az első félidőben
még kimaradtak a vásárhelyi helyzetek, de félóra eltelte után Marton gólt
rúgott. A folytatásban a vendégeknek is adódtak lehetőségei, amelyből a
legnagyobb Riedl nagy kapufája volt. A játékrész hajrájában előbb Domonkos
előtt adódott gólszerzési esély, de a védők menteni tudtak, majd Kökény hosszú
indítása után Bata lőtt a jobb alsó sarokba.  A szünet talán túlzottan
megnyugtatta a hazaiakat, mert a folytatásban mezőnyfölénybe kerültek a
vendégek és szépítettek, de nem tudták megnyerni a meccset. A vásárhelyi
csapat, amely az első három forduló után még nulla ponttal a tabella utolsó
előtti helyén állt és néhányan már kiesőjelöltként tartották nyilván, a dobogó
harmadik fokára lépett előre és a három megyei NB III-as gárda közül a
legelőkelőbb helyen áll.