Harmadik
alkalommal rendezték meg a „Víz-parti évzáró-szünidőindító biztonsági juniális”
elnevezésű programot a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi
Igazgatóságának szakemberei a vásárhelyi uszodában. Az esemény egyik különleges
programja a „Szuperbringa” projekt volt, amelynek keretében minden kerékpárral
érkezett diáknak átvizsgálták biciklijét.
Az
előző évekhez hasonlóan a rendőrségi munka középpontjában e hónapban is az
iskolapadból kikerülő diákok nyárra történő felkészítése áll, hiszen a szünet
beköszöntével a gyerekek sokszor kevésbé figyelnek a szabályok betartására,
gyakrabban válnak közúti közlekedési baleset, vagy bűncselekmény áldozatává. A
tapasztalatok szerint hasznos még a vakáció kezdete előtt foglalkozni ezekkel a
kérdésekkel, és különböző programokon keresztül is rávilágítani, milyen fontos
bizonyos szabályok betartása. A rendezvényen játékos csoportfoglalkozások
keretében a rövid elméleti ismertetők mellett gyakorlati bemutatókon vett részt
a közel 120 diák.
–
Megnéztem az elmúlt évek statisztikáját, amiből lehet látni, hogy egy évben
száz gyermek, illetve fiatalkorú személy válik bűncselekmény áldozatává,
illetve több mint tíz kiskorú szenved el közúti közlekedési balesetet akár
okozóként, akár részesként. Úgy gondolom, ez a mai rendezvény is jó lehetőséget
teremt arra, hogy ezen a statisztikán, vagy ezen az élet által teremtett
helyzeten javítani tudjunk – mondta Rádi Norbert rendőrkapitány.
A
biztonsági juniális idén kiegészül az országos „Szuperbringa” programmal,
melynek első állomásaként a Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési
Felügyelőség, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a programra kerékpárral érkező
diákok biciklijét átvizsgálták és amennyiben a jármű a műszaki előírásoknak
megfelelt, úgy arra egy „szuperbringás” matricát ragasztottak.
–
Alapvetően itt nem csak a szülők figyelmét szeretném felhívni, hiszen a
gyerekek biztonságos közlekedése érdekében társadalmi összefogásra van szükség.
Nagyon fontos szerepe van a pedagógusoknak, nekünk, rendőröknek és
természetesen a szülőknek is. Ez a nap is az összefogást tükrözi. Mindenkinek
felhívnám a figyelmét, ha most fiatal korban
a biztonságos közlekedésre neveljük a gyerekeket, illetve felhívjuk a
figyelmüket, melyek azok az apró alkatrészek, melyek azok a fontos dolgok,
amelyekkel tragédiát előzhetünk meg, biztos vagyok benne, hogy a baleseti
számadatok is megváltoznak és kedvezőbb közlekedési morál fog kialakulni –
mondta Vad Róbert, a Csongrád megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára.
A
kerékpáros programon kívül a gyerekek a vízimentők és a mentőszolgálat
munkájába, valamint a vagyonvédelem és a bűnmegelőzés rejtelmeibe is
bepillantást nyertek.