Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Harmonika Klub

Három éves a
Székkutasi Harmonika- Klub. Ezt egy nagyszabású rendezvénnyel ünnepelték az
együttes tagjai és jó néhány fellépő, a település Művelődési Házában.

Székkutas legnagyobb
eseményei közé tartoznak a Harmonika Klub születésnapi ünnepségei, sőt a
térségben nincs is másik ilyen jellegű zenés
produkció.

A klub három éve alakult
Bereiné Ilonka tanítványaiból, Labozár Antal prímás kivételével mindannyian
amatőr zenészek. Négy harmonikás, két hegedűs és két énekes van a csapatban.
Klasszikus műveket, keringőket, népdalokat, nótákat és gyermekdalokat is
játszanak. Több civilszervezettel, olvasókörrel, nyugdíjas klubbal rendszeresen
összejárnak, jó kapcsolatot ápolnak vidéki harmonikaklubokkal és más
hangszeresekkel. Ezt mutatta a mostani évfordulós ünnepség
is.

A fellépők között találtuk
a vásárhelyi keresztény óvodásokat is.

A nagy érdeklődés miatt a
nézőtéren a pótszékek ellenére többeknek már ülőhely sem jutott. A szervezők
ígérete szerint egy hasonló műsorra jövő novemberben is számíthat a
közönség.

Megszakítás