Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Három hatóság ellenőrzött a 47-es úton

Nagyszabású, összetett közúti ellenőrzést
hajtott végre három hatóság Hódmezővásárhely határában. A helyi rendőrség, a
Nemzeti Adó és Vámhivatal, valamint a Migrációs Osztály munkatársai elsősorban
a szabálytalankodó külföldi személyautósokat és tehergépjármű vezetőket szűrték
ki a forgalomból a még újdonságnak számító akció során.

Magyarországon
évekig probléma volt, hogy a szabálytalanságot elkövető külföldi autósokra a
rendőrség hiába szabott ki bírságot, ha a sofőr nem fizette be, nem volt
következménye. Egy júliusban életbe lépett jogszabály változtatott a helyzeten,
ezért ma a helyi rendőrség közlekedésrendészeti osztálya a közrendvédelmi
osztállyal együttműködve és a NAV, valamint a Migrációs Osztály szakembereivel
összefogva fokozott ellenőrzést tartottak Hódmezővásárhely határában. A
sebességtúllépések mellett az okmányokra is nagy hangsúlyt fordítottak és a
nehéz tehergépkocsik esetében a pihenőidő betartását is figyelték a
hatóságok.


Most a 47-es főút Hódmezővásárhely és a Tisza-híd közötti szakaszán dolgoznunk
három fix leállási helyen. Ebből az egyik a sebességmérő berendezés telepített
helye, egy másik Kopáncsnál van a benzinkútnál. Ez azért ideális, mert itt a
nagyobb járműszerelvényeket is ellenőrzés alá tudjuk vonni. A harmadik helyünk
a város határában a laktanyától nem messze van. Ezen felül egy motoros
járőrpáros a biztonsági övek használatát és a szabálytalan mobiltelefonálókat
figyeli és segítenek nekünk az autók leállításában – mondta Torzsa Endre
közlekedésrendészeti osztályvezető.

A
szabálytalankodó külföldi járművezetőkkel szemben a helyszínen azonnal
intézkedtek a hatóságok és kiszabták a bírságot. Amíg az illető nem rendezi a
büntetést, addig okmányait, indokolt esetben járművét is visszatartják a helyi
rendőrök. Mihály József Aradról érkezett és 90 helyett 117 Km/h-val
közlekedett. Amikor leállították 30 ezer forintra büntették, de mégsem volt
felháborodva. Mint mondta: Romániában ilyen esetben a bírság mellett vezetői
engedélyét is bevonták volna egy hónapra.


Siettem és ezért ez történt velem. Településen kívül nem számítottam arra, hogy
mérik a sebességet – mondta Mihály József.

Mivel
az akció eredményes volt, a hatóságok a jövőben többször is megismétlik.

Megszakítás