A sport
megszerettetése és minél több sportág megismertetése a célja a városban már
negyedik hete zajló sporttábornak. Hétfő délelőtt a strandon voltak a táborozó
gyerekek.
A Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Balogh Imre
Alapítvány évek óta közösen rendezi meg nyári sporttáborát. A diákok a
fürdőzésen kívül a gimnázium tornatermében kosárlabdáznak, kiskapus focit,
asztaliteniszt, tollaslabdát, és floorballt játszhatnak.
– Szeretnek a gyerekek ide járni, a strandolás még
népszerűbbé teszi a programot. Változatos a helyszín, tudniillik az új
tornateremben vagyunk 2-2,5 órát, itt a sportuszodába, illetve strandfürdőben
vagyunk ismét 2-2,5 órát, így forgószínpadszerűen változik a helyszín. Úgy
gondolom, hogy nem unalmas, nem egy helyszínen van egész nap a kisgyerek –
mondta a sporttábor vezetője, Balogh Imre.
A gyermekek maguk választhatják ki a számukra érdekes
programot, így akár minden nap más mozgásformát gyakorolhatnak.
– Nagyon szeretem. Általában először floorballozni szoktunk,
aztán kosarazunk, focizunk, pingpongozunk, vagy tollasozunk, de szoktunk
bújócskázni is – mesélte a táborhoz fűződő élményeit Molnár Sarolta Réka.
A sporttábor ezen a héten ér véget. A cél az, hogy a
gyerekek szeptembertől ne csak a kötelező tornaórákon sportoljanak.