Három vásárhelyi versenyző is
bemutathatja tudását hétvégén, a budapesti lovas világkupán.
Török Melinda és Török Gabriella a díjugratóknál, míg
Kecskeméti László a fogathajtóknál szerepelhet.
A téli időszak legrangosabb lovas
eseménye a Papp László Sportarénában zajló háromnapos
világkupa. Amint Molnárné Kecskeméti Ritától, a
Hódmezővásárhelyi Fogathajtó és Díjlovagló Egyesület
alelnökétől megtudtuk: december 4. és 6. között harmadik
alkalommal rendezik meg a rangos eseményt a fővárosban. A
fogathajtó és díjugrató versenyek mellett számos látványos
program és showműsor várja az érdeklődőket. A vásárhelyi
színeket két díjugrató képviseli, Török Melinda és Török
Gabriella az idei remek eredményeiknek köszönhetően a pénteki I.
Nemzeti Gyermek Lovasnap mezőnyében szerepelhetnek.
– Melinda az idei évben érte el az
első kiemelkedő sikereit, míg Gabi már rutinosabb lovasnak számít
– mondta Törökné Kezes Gabriella, a Hódmezővásárhelyi
Lovasklub edzője, aki a két tehetség édesanyja. – Különleges
feladat lesz ez, hiszen a hatalmas tér mellett szokatlan lesz a
közönség nagy létszáma is. Telt ház, több mint tízezer néző
várható, akik valószínűleg remek hangulatot teremtenek majd.
Török Melinda egy pónifogattal a staféta versenyben, míg Török Gabriella a jelen és jövő
olimpikonjainak versengésében szerepel. A két tehetség a
felkészülésről, valamint a várható szereplésről is beszámolt.
– Sokat edzettünk a versenyre,
hiszen nagy kihívás és megtiszteltetés számunkra – mondta
Török Gabriella. – Próbáltunk olyan helyekre is eljutni, ahol
hasonló a hangulat, mint amilyen az arénában várható. Biztos
sokan lesznek, így izgulok egy kicsit, de bízom abban, hogy minden
rendben lesz.
– Szeretném minél jobban
teljesíteni a pályát – árulta el Török Melinda. – Ez a
legfontosabb, de azért titkon bízom benne, hogy a végelszámolásnál
talán az első három között lehetek.
A fogathajtóknál Kecskeméti László,
a Hódmezővásárhelyi Fogathajtó és Díjlovagló Egyesület tagja
szerepel majd, mégpedig egy különleges szimultán versenyszámban,
ahol egyszerre két hajtó párhuzamosan teljesíti a tökéletesen
megegyező versenypályát, s aki hamarabb célba ér, az a párharc
győztese.