Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Háromszázötvenen vettek részt az első nyugdíjas bálon

Első alkalommal rendeztek Hódmezővásárhelyen
nyugdíjas bált a Fekete Sas nagytermében. A kezdeményezés sikeres volt: több
mint háromszázötvenen vettek részt az eseményen.

A Nyugdíjas Szövetség kezdeményezésére első
alkalommal került sor nyugdíjas bálra, amelynek a Fekete Sas nagyterme adott otthont.

– Néha az embernek túl kell tenni magát azon,
hogy mekkora a nyugdíj és milyen magasak az árak. Néha szükség van arra, hogy
kikapcsolódjunk, a 23 civil szervezet megismerje egymást és jót mulasson együtt
– mondta Oskovics György, a
szövetség elnöke.

Mintegy háromszázötvenen vettek részt az
eseményen. A Nyugdíjas Szövetség azt tervezi, hogy hagyományt teremt és
mostantól minden évben bálra várja az időseket.

Megszakítás