Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hatalmas érdeklődés övezte az I. Nemzetközi Fodrász és Kozmetikusversenyt

Szédületes frizurák, sminkek, hagyományos és extravagáns menyasszonyi viseletek, testfestés, hajtetoválás, valamint Hajas László bemutatója tette emlékezetessé az I. Hódmezővásárhelyi Fodrász-és Kozmetikusversenyt, amelyet a Városok Ünnepe rendezvénysorozat keretében több ezer látogató tekintett meg szombaton a Fekete Sas dísztermében és a Kossuth tér színpadán.

Meszlényi Tamásné, a legnagyobb hódmezővásárhelyi szépségszalon, az Elegance tulajdonosa és Cseh István világbajnoki bronzérmes fodrászmesterek ötletéből jött létre a Városok Ünnepe rendezvénysorozat keretén belül az I. Hódmezővásárhelyi Fodrász-és Kozmetikusverseny 2011. június 25-én. A
megmérettetés a kétnapos városi ünnepség látványos és izgalmas színfoltjaként több ezer látogatót vonzott a Fekete Sas Dísztermébe és a Kossuth téri nagyszínpadhoz.

Szombat reggel a Fekete Sas Szállóban gyűlt össze az ország minden tájáról érkezett közel 50 versenyző, hogy a két versenykategóriában – ifjúsági és felnőtt – valamelyikén, akár több számban is megméresse tudását. A versenyt Dr. Kószó Péter alpolgármester nyitotta meg, a nap folyamán a házigazda szerepét Kodácz Csengele, a Rádió 7 és a www.promenad.hu programigazgatója látta el, a szakmai konferálást Szécsényi István kamarai szakértő végezte, a pástfelügyelő Zsiga Renáta nemzetközi zsűri volt.

A versenymunkák értékelését a helyi, illetve a környékbeli szakiskolák oktatói mellett az ország legismertebb, többségében már nemzetközi páston is bizonyított szakemberei vállalták.
„Nagyon büszkék vagyunk a magyar fodrászok és kozmetikusok világszínvonalú eredményeire. Ezt idehozva, a városunkba, egy kis ízelítőt adhatunk az itt élő embereknek, a fesztivál látogatóinak a látványosság, a kreativitás, a művészet, a kézügyesség és szorgalom együtteséből.” – mondta el Zsiga Renáta.

A látogatókat a 9 versenyszám frizurái, illetve sminkjei mellett Fogarassy Judit jazz-balett tánccsoportjának fellépései, Crisan Carlo és Erős Sándor hajtetováló bemutatója, Elizabeth Wonderland 2011. évi kollekciója, Asztalos Krisztina, a hódmezővásárhely Esztétika szalon tulajdonosának testfestés bemutatója és Hajas László és Dudás Attila óriási sikert arató hajkölteményei várták.

A sikeres napot a még sikeresebb eredményhirdetés zárta, ahol a dobogós helyezetteket rengeteg nyeremény és pénzjutalom is várta. A díjakat Lázár János polgármester, dr. Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály vezetője, Hajas László, a Magyar Fodrász-Kozmetikus Közhasznú Egyesület elnöke és Meszlényi Tamásné főszervező adták át Szécsényi István konferálásával.

Az eredmények

Férfifodrász versenyszámok

Zsűri: Cseh István zsűrielnök, Arató Krisztián, Fekete Tibor, Kaposvári Gergely, Rácz László, Ress Károly, Szabó Ferenc.

Ifjúsági férfi divat

1. Gyuris Nikolett, Budapest

2. Catapano Gianmarco

3. Fedor Zsófia, Budapest

Felnőtt férfi divat

1. Fenyvesi Attila, Budapest

2. Kis Szandra, Szarvas

3. Kovács-Rohoska Ádám, Csorvás

Férfi klasszikus hajvágás és szárítás

1. Fenyvesi Attila, Budapest

2. Nyári Béla, Budapest

3. Kovács-Rohoska Ádám, Csorvás

Női fodrász versenyszámok

Zsűri: Papasz Vasziliosz zsűrielnök, Bozsics Katalin, Csányi György, Kászonyi Ildikó, Kormány Imréné, Szeverényi Mihály, Tombáczné Szemerédy Zsuzsanna, Váradi Györgyné, Versics Viktor, Wéber Viktor.

Ifjúsági női divat vágás és szárítás

1. Szarka Natália, Dévaványa

2. László Henrietta, Hódmezővásárhely

Ifjúsági női menyasszonyi konty

1. Móricz Lilla, Hódmezővásárhely

2. Vámos István, Hódmezővásárhely

3. Kerekes Renáta, Érd

Felnőtt Női divat hajvágás és szárítás

1. Kászonyi Gergely, Érd

2. Dobcsányi Dániel

3. Szeverényi Dániel, Békéscsaba

Felnőtt Női menyasszonyi konty

1. Bíró Balázs,Budapest

2. Kászonyi Gergely, Érd

3. Bödő Anita

Nap hajszíne – Szécsényi István különdíj:     Kászonyi Gergely, Érd

László Henrietta, Hódmezővásárhely

Kozmetikus

Zsűri: Dudás Barbara testfestő világbajnok zsűrielnök, Kertai Emőke, Majernyik Szimonetta.

Ifjúsági esküvői smink

1. Uti Mária, Medgyesegyháza

2. Hunya Lilla, Békéscsaba

3. Fekete Dalma, Hódmezővásárhely

Senior esküvői smink

1. Miskolczi Kinga, Szeged

2. Márki Bernadett, Zákányszék

3. Makovics Dóra, Budapest

Gratulálunk az eredményekhez!

Megszakítás