Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hatalmas segítség a rászoruló családoknak a gyermekek nyári étkeztetése

Megkezdte a város a rászoruló gyermekek nyári
étkeztetéséhez szükséges étkezési jegyek kiosztását. Június 15-ig még bárki
segítheti a programot pénzbeli felajánlással.

Május közepén Lázár János polgármester felhívással fordult a
város lakóihoz, cégeihez és civil szervezeteihez a nehéz helyzetben lévő
gyermekek nyári étkeztetésének támogatása érdekében. A hónap végéig, alig két
hét alatt több, mint öt és fél millió forint gyűlt össze adakozásból. Az
önkormányzat lehívta a rendelkezésre álló állami támogatást, s most megkezdte a
rászoruló családoknak az étkezési jegyek kiosztását is.


Hatalmas segítség, mi elfogadjuk ezeket a felajánlásokat. Mindennek örülünk,
amit csak kapunk, mert kevés a jövedelmünk, munkahelyem nincs, szüleim sajnos
meghaltak és egyedül nevelem két gyermekem. Kimondhatatlanul nagy segítség –
mondta Benkő Farkas Judit édesanya.

A város továbbra is – egészen június 15-ig – várja a
felajánlásokat, amelyhez állami támogatást ugyan már nem tud igénybe venni, de
számos további kisgyermek nyári étkeztetését tudja a befolyó pénzből
biztosítani.

Az adományokat a 11600006-00000000-21810866 számlaszámra lehet
befizetni vagy utalni, a megjegyzés rovatban tüntessék fel: a hátrányos
helyzetű gyermekek támogatására. A gyűjtéssel több, mint 1300 nehéz sorsú
gyermek asztalára kerülhet meleg étel a nyári szünetben is.

Megszakítás