Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Határmenti Zsidó Hitközségek találkozója

A Határmenti Zsidó Hitközségek
kétnapos tanácskozásának adott otthont a hódmezővásárhelyi
polgármesteri hivatal díszterme a hétvégén. Az esemény keretében a
tudományos előadások mellett színes kulturális programokra is sor
került.

Összesen
mintegy 15 zsidó hitközség képviselői látogattak el Hódmezővásárhelyre.
Delegációk érkeztek Bosznia- Hercegovinából, Horvátországból,
Macedóniából, Romániából és természetesen a Magyarországi szervezetek
is képviseltették magukat. A konferencia megnyitóján dr. Kószó Péter
alpolgármester köszöntötte a vendégeket.


Csak az az igazán gazdag, aki tud adni. Hódmezővásárhely vendégeivel a
szeretetet, a terveit, és az emlékeit tudja megosztani. Az emlékezés
fontossága miatt hoztuk létre a  Holocaust Múzeumot és az Emlékpontot,
ahol a városba érkezők megismerhetik hogyan élte meg a 20. századot ez
az alföldi város – foglalta össze az alpolgármester

Az
eseményt a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv nyitotta meg,
majd a vásárhelyi közösség elnöke, Erdős László tájékoztatta a
jelenlévőket, hogy ez a konferencia először tavaly, Szabadkán jött
létre, idén pedig az Önkormányzat támogatásával Vásárhelyen.

A
szerb delegáció vezetője, Alexander Načak arról beszélt, hogy a
multietnikus közösségeknek meg kell tanulniuk egymás mellet élni és
dolgozni, a nemzetiségtől és a vallási hovatartozástól függetlenül. A
zsidóknak ebben kettős feladatuk van, mert ők egyben a különböző
országok állampolgárai és a közösség tagjai is, igyekeznek majd átadni
a tapasztalataikat. Szükség van interaktív kapcsolatra a zsidó és más
országok között, és fontos még, hogy soha többet senkivel se történjen
meg a Holocaust alatt átélt borzalom. A szerbiai zsidó hitközség
nyitott mindenkinek, és ezt ajánlják másoknak is.

Az
eseményen Nagy Ferenc szabadkai főkonzul hangsúlyozta, a zsidó
közösségek kapcsolattartásán túl a találkozónak nagy szerepe lehet a
határ menti kapcsolatok erősítésében is. Azért örül ennek a
találkozónak, mert ez is segít Európai határainak eltűnésében.

Szabados
Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke a megnyitón elmondta, náluk
a Regionális Együttműködés kérdése sokáig megoldatlan volt, ez többek
között a 10-15 évvel korábbi eseményeknek is köszönhető. A zsidó
közösségek azonban már kezdettől úgy élnek, hogy a határok csupán
mentálisak Európában, akkor léteznek, ha így gondolkodunk, de ezeket a
határokat együttműködéssel ledönthetjük, és fontos, hogy a zsidó
közösségeken túl a városok és az államok is tudjanak együttműködni. A
zsidó közösségekhez kapcsolódó államok és városok kapcsolata is fontos,
a hangsúly az előítéletek elleni fellépésen van.

A
kétnapos tanácskozáson szó volt a diaszpórában létező kis létszámú
zsidó közösségek helyzetéről a 21. században, a kulturális és vallási
értékek megtartásáról, továbbörökítéséről, a népességcsökkenésről, az
asszimilációról, az elvándorlás hatásairól, Izrael és a diaszpórában
élő zsidóság kapcsolatáról valamint az új antiszemitizmus kérdéséről.

A
konferencia záróeseménye az Európa-szerte elismert klezmer zenekar, a
Sabbathsong koncertje volt, ami hatalmas sikert aratott.

Megszakítás