Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Határokon átívelő, regionális mintaprogrammá válik az EVP

Megosztja a hódmezővásárhelyi kórház az Egészséges Vásárhely Program megalkotása és működtetése során összegyűjtött tapasztalatait a Zentai Közkórházzal, valamint támogatja a vajdasági intézményt egy hasonló alapokon nyugvó népegészségügyi program kialakításában. Erről a két intézmény vezetése a napokban kötött együttműködési megállapodást. Az intézmények a jövőben évenkénti rendszeres tapasztalatcserék során segítik egymást az egészségügy több területén is.

Évenkénti rendszeres, személyes tapasztalatcsere keretében segíti egymást a jövőben a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó és a Zentai Közkórház. Az erről szóló megállapodást a napokban írta alá dr. Kallai Árpád a magyar és dr. Vasas Mihály a vajdasági intézmény főigazgatója, valamint Dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere és Ceglédi Rudolf, Zenta Város polgármestere. A folyamatos szakmai tapasztalatcserék keretében az intézmények mind az orvosi, mind az ápolási, a tudományos és a szakellátás szervezésének gazdasági, financiális kérdéseiben, a fekvő és járóbeteg szakellátás területein egyaránt rendszeresen konzultálnak és segítik egymást.

Az együttműködés keretében a hódmezővásárhelyi kórház az Egészséges Vásárhely Program megalkotása és működtetése során összegyűjtött tapasztalatait is megosztja az alföldi város vajdasági testvértelepülésének kórházával, és segíti a zentai intézményt egy hasonló alapokon nyugvó népegészségügyi program kialakításában. A megállapodásban a felek rögzítették: az EVP az innovatív lehetőségek programja, amely szakmai színvonalával és mérhető népegészségügyi hatásával megalapozta a kórház gyógyító munkán túli, egészségmegőrző és egészséges életmódra nevelő szerepét is, minderre tekintettel kiváló mintaként szolgál egy hasonló egészségügyi program kialakításához.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat és a helyi kórház által életre hívott Egészséges Vásárhely Program a két intézmény egyesülésével rövidesen Makón is elindul, de az egyedülálló népegészségügyi program módszertanának átvételét korábban már Arad is kezdeményezte.

Megszakítás