Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hatodik alkalommal rendez honismereti vetélkedőt a kertvárosi iskola

Már hatodik alkalommal rendezte meg az „Édes Hazám,
Magyarország” című  hon- és népismereti
versenyt a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola. Az idei megmérettetés
központi témája az Északi-középhegység volt.

Magyarország egy adott tájegységére vonatkozó természet- és
gazdaságföldrajz, valamint népi hagyományok megismerése az egyik legfőbb cél a
Kertvárosi Katolikus Általános Iskola hon- és népismereti versenyén. Az „Édes
Hazám, Magyarország” nevű megmérettetésen a vásárhelyi általános iskolák
mellett gyulai, dóci, szentesi és békéscsabai intézmények is képviseltették
magukat.

– Egy földrajzi és egy népi, valamint honismereti részből
tevődik össze a fiatalok feladatsora, de rendeztünk számukra egy alkotóházat
is. Meghívott vendégeink a vásárhelyi népi hímzők, akik a gyerekekkel alkotó
módón ismertetik meg hagyományainkat – mondta el Csonkáné Hézső Magdolna, a
verseny főszervezője.

A verseny egy másik részeként, egy képzőművészeti feladatot
is kaptak a fiatalok, melynek témája a Börzsöny-hegységhez fűződő legendakörből
került ki. A két versenyrészben külön-külön hirdettek győzteseket. A legjobbak
értékes ajándékokkal, könyvjutalommal térhettek haza.