Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hatodik éve várja az ovisokat a Süni Tábor

Több éves hagyománya van a Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai
tagintézményében a Süni Tábornak. Minden évben számos óvodás vesz részt a több
napos programon, ahol a pedagógusok felkészítik a kicsiket az iskolakezdésre.

Már hatodik éve kerül megrendezésre a Süni Tábor
a  Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai tagintézményében. Idén 71
ovis vett részt a háromnapos programsorozaton. A leendő elsősök az
iskolakezdésre készülnek fel és bepillanthatnak leendő iskolájuk életébe.

– Az első nap meséket olvastunk és azokhoz
készítettünk illusztrációkat. Ma aszfaltrajzolás következik, a nyári
élményekről készülnek a munkák, holnap pedig sportversenyek lesznek – mondta el
Nagyné Nagy Krisztina, a leendő elsősök tanítója.

A tábort az intézmény dolgozói azért
rendezték, hogy a gyermekek találkozzanak leendő társaikkal, ezáltal jövő hét
szerdától zökkenőmentesen indulhat majd a tanév.

– A három elsős tanító rendezte a tábort,
melynek célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek egymással, az épülettel és
beleszokjanak az iskolai rendszerbe, így szeptember elsején könnyebben
kezdődhet a tanév – mesélte a pedagógus.

A leendő kis elsősök elmesélték, hogy már megvannak a tankönyvek,
szeretnek játszani és rajzolni. Szüleikkel már beszéltek az iskoláról, ahol a
játék mellett fontos lesz a közösségi élet kialakítása, és persze a tanulás.