Informatikai napot tartottak a Szent István Általános
Iskolában. A programon elméleti és gyakorlati versenyt rendeztek, amelyen 15 helyi
és kistérségi csapat 60 diákja vett részt.
Immár 10 éve rendezi meg a városi informatika munkaközösség
az Infománia című rendezvénysorozatot az általános iskolás diákoknak. A
négyfordulós megmérettetés döntőjét Hódmezővásárhelyen tartották.
– Ennek a korosztálynak az egyik legfontosabb játék- és
tanulmányi eszköze a számítógép. Úgy gondoljuk, hogy csak ez az egy program
alkalmas arra, hogy nemcsak játszanak, hanem rengeteg információhoz is
hozzájussanak – mondta Béleczkiné Tatár Katalin, a városi informatika
munkaközösség vezetője.
A verseny korábbi fordulóiról 15 csapat jutott a mostani
döntőbe, ami annak köszönhető, hogy a fiatalok egyre rutinosabbak a számítógép
használatban.
– Az első fordulón keresztrejtvényt kellett megoldani. A
másodikban power pointos prezentációt kellett az informatika történetéről
készíteni, a harmadik részben pedig szavazógépes versenyben kellett magukat
megmérettetni. Ebben a mostani utolsó fordulóban pedig a korábban összegyűjtött
tudásra épültek az elméleti és a gyakorlati feladatok – tette hozzá a városi
munkaközösség vezető.
A legjobbnak bizonyuló Klauzál Gábor Általános Iskola csapatát
vándorkupával jutalmazták, de a diákok számos informatikai eszköz közül is
választhattak.