Hazatért az utolsó magyar egység a kabuli reptérről. Áder János köztársasági elnök a pénteki visszafogadó ünnepségén azt mondta: Magyarország a NATO tagjaként minden közös béketeremtő feladatból becsülettel kiveszi a maga részét.
Az államfő a Kabuli Nemzetközi Repülőtér őr- és biztosító kontingens utolsó váltását fogadva Hódmezővásárhelyen közölte: „érezzük a felelősséget, komolyan vesszük a kötelességünket”.
Áder János Magyarország államfőjeként és a magyar honvédség főparancsnokaként köszönetet mondott a kabuli reptér őrzését ellátó egység tagjainak, hogy szolgálatuk minden percében sikerrel öregbítették Magyarország becsületét.
Az államfő úgy fogalmazott, a Kabul nemzetközi repülőterét „Afganisztán kapujának” szokás nevezni. A Magyar Honvédség minden missziós munkája közül ez volt az egyik legnehezebb. A magyar katonák keményen dolgoztak azért, hogy ez a kapu végre egy biztonságosabb országba vezessen.
„Katonáink büszkék lehetnek rá, hogy az elmúlt tíz esztendőben szabadságot vittek Afganisztánba. Ezzel a saját szabadságunkat is teljesebbé, erősebbé tették” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
A kabuli repülőtér őrzés-védelmét ellátó 235 fős kontingens szolgálatteljesítése a Magyar Honvédség legnagyobb létszámú műveleti szerepvállalása volt Afganisztánban. A magyar egység 2012. október 1-ján vette át a feladatot Belgiumtól és Jordániának adta át 2013. szeptember 30-án.
A magyar katonák fő feladata a járművek és az afgán alkalmazottak ki- és beléptetése, a kapuk őrzése, első reagáló egységként a légi balesetek helyszínének biztosítása volt.
A köztársasági elnök a kontingens minden tagjának emlékérmet adományozott. A külszolgálatból hazatért katonák közül kiemelkedő munkájukért többen kitüntetéseket vehettek át.
(MTI)