Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Házhoz mennek a szakemberek

Az önkormányzat közel félmilliárd forintból saját költségén
korszerűsítette valamennyi távfűtött lakás fűtési rendszerét. A beruházás a
végéhez közeledik, a HVSZ elnöksége és a kivitelezést végző szakemberek most
kihelyezett panasznapokon minden lakást felkeresnek, hogy az új eszközök
használatát ismertessék, a felmerülő kérdéseket megválaszolják, az esetleges
hibákat elhárítsák.

A közel félmilliárd forintos,
önkormányzati forrásból megvalósuló fűtéskorszerűsítés a tavalyi év folyamán
indult, jelenleg a beruházás lezárása történik.

– A város valamennyi, azaz közel 2800
távfűtést használó lakásában korszerűsítettük a fűtési rendszert, ennek során
összesen 5716 termosztatikus radiátorszelepet cseréltek ki és 9334 rádiós
digitális költségosztót szereltek fel, valamint megvalósult az épületek hőszabályozása
is, 1567 strangszabályozó beépítésével. A fűtés így valamennyi lakásban
szabályozhatóvá vált – foglalta össze Ádók János.

A HVSZ Zrt igazgatóságának elnöke
elmmondta: az új eszközök kezelését, használatát azonban ki kell tapasztalni, a
működésükkel kapcsolatban számos kérdés merülhet fel, ezért a HVSZ vezetősége az önkormányzat szakembereivel és a
kivitelező cég munkatársaival  kihelyezett panasznapokat tart, amelyek során a
távfűtéssel kapcsolatos minden észrevételt, panaszt, hibát, jelzést
összegyűjtenek és megválaszolják a felmerült kérdéseket.

– Célunk az esetleges hibák
feltárása és orvoslása. Összesen 18 munkanapon keresztül, november 24-től december 18-ig mind a 125
lépcsőházat felkeressük, így a 2800 távfűtött lakásban élő valamennyi
polgár személyesen teheti fel a kérdéseit, jelezheti az észrevételeit
– tájékoztatott a szakember.

A leggyakoribb kérdések között
Ádók kiemelte a radiátorszelepek és a költségosztók működésére vonatkozó
észrevételeket.

– Sokan jelzik, hogy a
radiátorszelepek zárt állása mellett a költésosztó regisztrál egységeket. Ez
egy természetes jelenség, ami egyszerű fizikai okokra vezethető vissza: egyrészt
a radiátorok alsó ágán is képes visszacirkulálni melegvíz, amit érzékel a
költségosztó, másrészt  – különösen a
konyhákban – az alapvezeték, közelsége miatt hővezetéssel, vagy hősugárzással képes hőt
átadni a radiátornak, illetve harmadrészt a szellőztetés is befolyásolni tudja
ezeket az eszközöket. A szellőztetés során a helyiség hőmérséklete könnyen 4
fokkal a radiátor hőmérséklete alá esik, a költségosztók pedig ezt a két
hőmérsékletet hasonlítják össze, így néhány egységet regisztrálhatnak. Összességében
ezzel naponta egy-két egység keletkezhet, ami maximum néhány száz forintot
jelenthet havonta, kéthavonta. A régi eszközök egy adott  hőmennyiséget mondjuk 10-12 egységben mértek,
amit az új szerkezetek 1000-1200 egységben határoznak meg, ennek megfelelően
egy-egy egység értéke lényegesen alacsonyabb – összegezte Ádók János.

A panasznapok másik gyakran visszatérő
témája az elszámolás.

– Felmerült, hogy egy évben ne
egyszer legyen elszámolás, hanem több alkalommal. A mi vállalatunk erre
természetesen nyitott, minden technikai, szervezésbeli feltétel
rendelkezésünkre áll. A költségosztók leolvasását, összesítését azonban egy
szervezet végezheti, amelynél érdeklődtünk a gyakoribb elszámolás költségei
iránt. Az egyszeri elszámolás évi 7
millió forintba, három elszámolás 15 millió forintba, hat elszámolás 25 millió
forintba kerül. Kiszámoltuk, a hatszori elszámolás költsége mintegy 5
százalékkal megemelné a távfűtés költségét, ami nem biztos, hogy arányban áll a
gyakoribb elszámolás előnyeivel – összegezte Ádók János.

Megszakítás