Nem kell Hódmezővásárhelyre utazniuk a külterületen
élőknek ahhoz, hogy befizessék a helyi adót. Az építmény- és a gépjárműadót
ezen a héten Szikáncson, Erzsébeten, Kútvölgyön és Batidán is lehet rendezni.
Ezen a héten saját településrészükön is befizethetik a
helyi adókat a külterületi lakók a Polgármesteri Hivatal és a Külterületi
Koordinációs Központ szervezésében. Március 8-án, kedden 9-11 óráig Erzsébeten;
9-én, szerdán 9 és 12 óra között Kútvölgyön a Közösségi Házban; 10-én,
csütörtökön 9-12 óráig Szikáncson a Fő utca 16. szám alatt és szintén
csütörtökön 13-15 óráig Batidán, az Iskola u. 1. szám alatt lehet befizetni az
összeget. Benkő Zsolt települési képviselő elmondta, a befizetéshez mindenki
vigye magával a helyi adóval kapcsolatos határozatot és az értesítőt.
– Hallottuk, hogy a külterületen élőknek problémát jelent
az adó befizetése, illetve a beutazás, ezért lehetőséget biztosítunk arra, hogy
közvetlenül a településen legyenek rendezethetők az adók. Ez érinti a
nyugdíjasokat, valamint azokat, akik keveset utaznak, vagy csak ritkán jutnak
be a városba, így a Polgármesteri Hivatalba is. Számukra a héten adott a
lehetőség, hogy az adót helyben befizethessék – mondta Benkő Zsolt települési
képviselő.
Aki ezen a héten nem tudja megoldani a befizetést, az
március 16-ig a Polgármesteri Hivatalban teheti meg, reggel 8 órától este 8
óráig.