Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Helyi és nemzetközi eredmények az energiahatékonyság területén

A GovernEE azaz a „Jó kormányzás az energiahatékonyság területén” elnevezésű nemzetközi projekt keretében a vásárhelyi önkormányzat, mint vezető partner többek között azt vállalta, hogy egy környezetvédelmi akcióprogram keretében intelligens mérőeszközöket szereltet fel az önkormányzati fenntartású intézményekben. A projekt Helyi Fókusz Csoportjának legutóbbi találkozóján energiahatékonysággal foglalkozó nemzetközi projektek eredményeit, jó gyakorlatait mutatták be a szakemberek.

Kétmillió kétszázötvenezer euró összköltségvetéssel, az Európai Unió 85%-os támogatásával és a magyar állam tíz százalékos társfinanszírozásával, valamint az együttműködő partnerek 5%-os önerejéből a Central Europe program keretében valósult meg a GovernEE projekt. A hét együttműködő partner közül a helyi önkormányzat, mint vezető partner többek között azt vállalta, hogy egy környezetvédelmi akcióprogram keretében intelligens mérőeszközöket szereltet fel az önkormányzati fenntartású intézményekben.

– Kontrollálni tudjuk a város épületeinek fogyasztását. Le lehet vonni következtetéseket, hogy hol lehetne javítani – mondta Nagy Attila projektmenedzser.

Vásárhelyen eddig 40 közintézményben telepítettek a gáz, áram és termálfogyasztást mérő intelligens mérőeszközöket, és további 16 helyen tervezik mérőállomások felállítását.

– Tartalmazza a múzeumot, a Polgármesteri Hivatalt, rengeteg iskolában, középiskolában, ahová csak tudtuk, mindenhová telepítettünk – mondta Nagy Attila.

A Governee projekt Helyi Fókusz Csoportjának legutóbbi találkozóján, a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében moderált kerekasztal-beszélgetés keretében energiahatékonysággal foglalkozó nemzetközi projektek eredményeit, jó gyakorlatait mutatták be a szakemberek.

Az előadások során elhangzott, hogy a program része a szemléletformálás is, amely költségráfordítás nélkül azonnal végrehajtható intézkedéseket eredményez, ezt segítenék az intézményenként megbízott energiafelelősök, akik a helyi adatokat vizsgálnák, és a takarékoskodásra is felhívnák a környezetük figyelmét.

– Az ott dolgozó emberek energiahatékonysága napról napra javul, ha lekapcsolják a villanyt, ha elhagyják az osztálytermet, vagy elzárják a radiátort, a csapot a mosdóban. Apróságokon múlik a takarékosság, ha szellőztetés előtt kikapcsolják a fűtést például. Így befektetett költség nélkül, nulla forintért 5- 10 % – ot meg lehet takarítani – mondta Talamon Attila energetikus.

A projekt részeként az együttműködő partnerek a döntéshozók felé is közvetítik majd az eredményeket, és energiahatékonysági akcióterveket készítenek.

Megszakítás