Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

„Helytállásért” elismerő oklevelet kapott a Humánum Napján Szénásy Gyuláné Béla Mária

Tizenegy, a II. világháború idején zsidó emberek életét megmentő embert ismertek el Helytállásért oklevéllel a Humánum Napján, a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban augusztus 4-én, vasárnap. Elismerésben részesült a hódmezővásárhelyi Szénásy Gyuláné Béla Mária is.

A 2012-ben alapított Helytállásért magyar embermentő elismerést olyan emberek, illetve leszármazottaik vehették át, akik akár saját életük kockáztatásával is mentették zsidó embertársaikat. A díjat Raoul Wallenberg svéd embermentő, diplomata születésének évfordulóján adják át.
„Helytállásért” elismerő oklevelet kapott a Hódmezővásárhelyen élő, 102 esztendős Szénásy Gyuláné Béla Mária is, akit az átadó ünnepségen lányai, Faragóné Szénásy Emese és Pappné Szénásy Emőke képviseltek.
 
Szénásy Gyula Szegeden szolgált tartalékos zászlós gazdatisztként.  Ott ismerkedett meg Barta János gabonakereskedővel, aki feleségével, Pick Stefániával megkérte, mentse meg lányukat, Barta Zsuzsit.  Szénásy Gyula tanítónő feleségével, a csicsatéri (Hódmezővásárhely területéhez tartozó Székkutas tanyaközpont) állami népiskola tanítói lakásban lakott 1944 áprilisától szeptember 7-ig. Ígéretéhez híven, álruhában menekítette ki Szegedről a mindenki által jól ismert Pick család sarját, Bartáék lányát. A közelgő szovjet hadsereg miatt Zsuzsi a Szénásy családdal előbb Albertirsára, majd  a felszabadulást követően Komáromba költözött.
 
Forrás: ../exchweb/bin/redir.asp?URL=http:/www.hdke.hu/www.hdke.hu
Megszakítás