Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hetedik helyen zárt a Kosársuli

A bajnoki szezon utolsó mérkőzésén is
vereséget szenvedett az Enternet Vásárhelyi Kosársuli. A Hódtói Sportcsarnokban
a Veszprémi Egyetem nyert 100–94-re, ezzel a hazaiak a hetedik helyen zárták a
bajnokságot.

A Kosársuli jó védekezéssel kezdett, de igazan
jelentős előnyt nem sikerült szerezni, támadásban ugyanis mindkét csapat nagyon
sokat hibázott. A második negyed 23–18-as hazai vezetéssel indult, ám a
veszprémiek gyorsan fordítottak. Hosszú percekig nem tudtak a gyűrűbe találni a
vásárhelyiek, míg a vendégek centerei termelték a pontokat. Félidőben az
egyetemisták 48–43-as előnnyel rendelkeztek, majd a térfélcsere után megint a
házigazdák játszottak jobban. Gyorsan egyenlített a Kosársuli, majd a vezetést
is sikerült átvenni, a harmadik negyedben kifejezetten szép játékot produkáltak a sárga mezesek, akik ezt a szakaszt 31–17-re nyerték meg. A
befejező negyed 9 pontot hazai előnynél kezdődött, ezért is érthetetlen volt,
hogy a hajrában mitől esett szét teljesen a vásárhelyiek játéka. A Veszprém
kosarasai magabiztosan kihasználták a megingásokat és végül 100–94-re nyertek.
A házigazdák közül Czibere 23, Vas 17, míg Utasi 16 ponttal volt a
legeredményesebb. A  Kosársuli rájátszása csalódást jelentett, hiszen hét
vereség mellett, mindössze egy győzelem a mérleg. Ezzel a vásárhelyiek a
bajnoki tabella hetedik helyén zárták a szezont.

Megszakítás