Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hetedszer győzött zsinórban a Kosársuli

Újabb győzelmet aratott és ezzel
sorozatban hetedik sikerét ért el az Enternet Vásárhelyi Kosársuli. A Szolnoki
Főiskola fiataljai nem adták meg magukat könnyen, ennek ellenére alakult ki a
93–78-as végeredmény.

Az első pontokat ugyan a hazaiak szerezték,
ám a pályafutását Vásárhelyen kezdő Szögi vezérletével gyorsan felzárkózott a
Szolnok. Elsősorban Diakite és Mócsai eredményes palánk alatti játékával tudott
néhány pontos előnyt szerezni a Kosársuli. Az első játékrész 27–23-mal zárult,
ám a folytatásban sem lett sokkal nagyobb a különbség. A vásárhelyiek légiósa
kisebb sérülés miatt kiállni kényszerült, így a vendégek tartották a lépést a
házigazdákkal. A félidőben 47–42 volt az állás, majd a harmadik játékrészben
fáradni kezdtek a főiskolások és itt dőlt el a meccs sorsa. Ezt a negyedet
ugyanis 27–12-re nyerte meg a hazai csapat, vagyis a befejező szakasz előtt
húsz pont volt a különbség. A kiütéses vereséget azonban elkerülték a vendégek,
sőt az utolsó negyedben tíz pont alá csökkentették a hátrányukat. A hajrában
azonban már nem engedte ki kezéből a sikert a Kosársuli, amely végül igencsak
megküzdött a 15 pontos, 93–78-as sikerért. A győzelemhez Diakite 23, Mócsai 22,
Utasi 16, míg Dani 13 ponttal járult hozzá. Nyert a vásárhelyi U20-as csapat
is, amely 96–79-es diadalt könyvelhetett el. Utasi Gábor csapatából a 32 pontos
Dani, a 16 pontos Magyar és a 15 pontos Balaton játszott a legeredményesebb. A
Kosársuli legközelebb csütörtökön 19 órától a megyei rivális, Szedeák
otthonában vendégszerepel.

Megszakítás