Kedvezményes belépővel látogathatják a vásárhelyi
fürdőt a kikapcsolódni vágyók hétfőn. A jegyek egységesen négyszáz forintba
kerülnek majd.
Beköszöntött a
tavasz, ezért olcsóbb jegyárakkal várja a fürdőzni vágyókat a Török Sándor Városi
Strandfürdő. Március 14-én, hétfőn egységesen 400 forint lesz a belépő mind a
felnőtteknek, mind pedig a gyerekeknek.
– Ezzel a
kedvezményes belépővel szeretnénk megköszönni azoknak a vendégeinknek a
hűségét, akik a tavalyi évben ellátogattak hozzánk – mondta Paku Mária
rendezvényszervező.
A kedvezmény csak a belépőkre vonatkozik, az egyéb szolgáltatásokért,
így a szauna és a szolárium használatáért, valamint a masszázsért ezúttal is
fizetni kell.