Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hétfőtől hívható a bérmonitoring bizottság által működtetett ingyenes zöldszám

Hétfőtől hívható a
bérmonitoring bizottság által működtetett ingyenes zöldszám –
tájékoztatta a Fidesz frakció hétfőn az MTI-t.

A Fidesz és a KDNP frakció február 16-án hozta létre a bér- és
adómonitoring bizottságot; a Rogán Antal vezette testület feladata
az lesz, hogy mind a köz-, mind pedig a magánszférában megvizsgálja,
teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén
született bérmegállapodások.

A hétfői közlemény szerint már hívható a bizottság által
működtetett ingyenes zöldszám: 06-80-205-204.

Hétfőtől a bizottság honlapja is elérhető a www.fidesz.hu-ról. Az
oldal közvetlen hivatkozása:
http://www.fidesz.hu/bermonitoring/index.php. Az on-line kérdőív a
bizottság oldalán érhető el.

A közlemény szerint a bizottság a következő email címre várja az
anonim bejelentéseket: bermonitoring@fidesz.hu.

Rogán Antal korábbi sajtótájékoztatóján elmondta: első helyen a
közszférát és az ahhoz tartozó állami vállalatokat vizsgálják meg,
de – mint fogalmazott – szeretnének “körülnézni az önkormányzatok
környékén is”.

Emellett a magánszférát érintően is vizsgálódni akarnak,
álláspontja szerint ugyanis fel kell gyorsítani azt az időt, amíg a
bérmegállapodásról szóló döntések “végigmennek” a bérrendszeren.

Rogán Antal emlékeztetett: az OÉT ülésén hozott bérmegállapodás
arról szólt, hogy a minimálbér 6,1 százalékkal, a garantált
bérminimum pedig 5 százalékkal emelkedik. Az a megegyezés is
megszületett, hogy ez a bérnövekedési ütem jellemző lesz a teljes
munkavállalói szférában.

A Fidesz-KDNP bér- és adómonitoring bizottságának tagja Pálffy
István, Balla Mihály, Koszorús László, Ágh Péter és Kara
Ákos.

(MTI)