Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hétpróbás magyarok a Bodnár Bertalan Oktatóközpontban

Július 9-től 13-ig tart a Hétpróbás magyarok elnevezésű tábor a Bodnár Bertalan Oktatóközpontban, ahol a gyerekek a természetben ismerkedhetnek meg a történelemmel az ország alapításától kezdve Erdély aranykoráig. Az ismeretszerzés mellett  fiatalok királyok, védők vagy vádlók is lehetnek egy boszorkányperben, de különböző próbatételeken is bizonyíthatják ügyességüket, bátorságukat.

21 állandó táborlakó részvételével indult hétfőn a Hétpróbás magyarok nevű ötnapos tábor a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontban. A 7-12 éves, általános iskolás korú gyerekek a program során különféle csoportfoglalkozások keretében ismerkedhetnek meg a történelemmel.

A közös történelmi játékot mindig beszélgetés előzi meg, melynek során felidézik az egyes uralkodókhoz, történelmi korszakokhoz köthető ismereteiket, az ehhez kapcsolódó meséket, mondákat, majd dekorációt, jelmezt, kellékeket készítenek, szerepeket tanulnak és el is játsszák az adott korszakot. Ezeknek egyike volt például Szent István megkoronázása.

– Az országalapítástól Erdély aranykoráig ível át ez a történelmi egység, egy áttekintést kapnak a gyerekek a történelmi korokról, és a nap programjai kapcsolódnak hozzájuk – mondta Horváth Tibor, táborvezető.

Többek között Szent István, Könyves Kálmán, Nagy Lajos, majd Bethlen kora is helyet kap a megjelenített uralkodók és történelmi időszakok között, de a tábor elnevezéséhez méltó módon a gyerekekre más feladatok is várnak, hogy igazi „hétpróbások” legyenek.

– Hét olyan próbát fognak a gyerekek teljesíteni, ami alapján majd hétpróbás magyarokká fogjuk őket avatni, és ennek alapján kapnak egy okiratot – mondta Horváth Tibor.

A boszorkányper után, amelyben ki-ki vádlóként vagy védőként képviselte magát, egy éjjeli bátorságpróbát is ki kellett állniuk a táborlakóknak, amikor is a sötét erdőt, zseblámpával szelték át, de népi játékolimpia, patkóhajítás, tuskódobás, kakasütés és elmebajnokság is várja a nyaralás során a résztvevőket.

– Nagyon szeretek az irodalomban kutatni, versmondó versenyre járok, az irodalom az én világom része, és ez a tábor is az irodalomhoz kapcsolódik, meg a történelemhez – mondta Tésik Anna Kamilla.

A csoportfoglalkozások között és ebéd után szabad foglalkozás is zajlik, és az egészség jegyében minden reggel napindító játékkal, reggeli tornával indul a nap a hétpróbás magyaroknak.