Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Hézső kiállítás nyílt Szegeden

Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész képeinek ad otthont a szegedi
Polgári Szalon. A kiállítást egészen márciusig tekinthetik meg az érdeklődők, a
tárlatot dr. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere nyitotta meg.

– Egyetlen olyan beruházás
van, ami megtérül, az pedig a kultúrára áldozott pénz – mondta dr. Lázár János a
Hézső Ferenc kiállítás megnyitóján Szegeden. A polgármester szerint fontos,
hogy a politikai élet szereplői is foglalkozzanak a művészet ügyével.

– Fontosnak tartom, hogy a közösségek, a régiók megbecsüljék a művészeket és
gondoljanak rájuk akkor is, amikor egy társadalmat kell újjáépíteni. Ha
elfogadjuk azt, hogy egy globális és kreatív világban élünk, akkor a művészek
ebben a társadalomban a legjobb tanácsadók lehetnek. Hézső Ferenc
Hódmezővásárhelynek a mai napokban is kiváló tanácsadója – mondta dr. Lázár
János.

Hézső Ferenc örömmel tett eleget a Magyar Polgári Szövetség Szegedi
Szervezete meghívásának, különösen azért, mert a számára nagy jelentőséggel bíró Magyar
Kultúra Napja alkalmából mutathatja be műveit a szegedi közönségnek. Az itt
élőknek nem ismeretlenek a vásárhelyi festőiskolát képviselő Hézső munkái,
hiszen a művész 20 éven át tanított a városban. Az immár 50 éves szakmai
múlttal büszkélkedő Munkácsy-díjas alkotó csupán egy szegmensét tudta bemutatni
művészetének. A tárlatra tájképeiből válogatott.

– Főleg az alföldi tájat ábrázoló festményeimből csippentettem egy-egy
darabot. Úgy érzem, ezek a munkáim intimebbek, kedvesebbek és valahol
önmagunkról és a természet szeretetéről szólnak – mondta Hézső.

A szegedi Polgári Szalonban a művészetet szerető közönség március 5-ig
tekintheti meg a kiállítást. 

Megszakítás