Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

HFC: döntetlen a Szolnokkal

Döntetlennel
folytatta bajnoki szereplését a HFC NB III-as futball csapata. A vásárhelyi
együttes hazai környezetben a Szolnoki Spartacussal játszott gól nélküli
meccset.

Erős szélben kezdődött
a bajnokság újabb rangadója, a két élmezőnybeli együttes elsősorban a kivárásra
játszott, az ellenfél hibájára várt. Ennek megfelelően nem sok helyzet adódott a
kapuk előtt, a hazaiak részéről két távoli lövést, míg a vendégeknél Sárkány
helyzetét lehetett feljegyezni, ezenkívül azonban nem sok mindent láthattak a
nézők. A térfélcserét követően Szűcs révén vezetést szerezhetett volna a
vásárhelyi csapat, ám a HFC hátvédje néhány centivel elvétette az irányzékot. A
meccs hajrájában próbált minél többet támadni a vásárhelyi alakulat, ám a
szolnokiak is veszélyesen kontráztak. Érvényes találatot azonban a vendégek sem
tudtak elérni, csak leshelyzetből tudtak a hálóba találni. A mérkőzés így 0–0,
igazságos döntetlennel zárult, ám az egy-egy megszerzett ponttal igazán egyik
csapat sem lehet elégedett. Az élmezőny ugyanis rendkívül tömör, a HFC jelenleg
37 ponttal a hetedik helyen áll. Rostás Károly csapatára a hét végén újabb nehéz
meccs vár, hiszen szombaton 16.30-tól a szomszédos Algyő otthonában
vendégszerepel a kék-sárga együttes.

Megszakítás